My way – a jelen

Talán jót jelent, hogy nem emlékszem az idejére, mikor volt igazi pánikrohamom, szerintem úgy húsz évvel ezelőtt lehetett. A piszok legkisebbik testvére néha még meglátogat, “őt” nem is lehet pánikrohamnak nevezni: pár hete a barátnőmmel kávézgattunk, amikor úgy éreztem, felborul körülöttem a világ, jött a hajzsibbadás, a vécére menési inger, a menekülési szándék (innen, erről…

My way – az alvásról

Mindig jó alvó voltam, ez egy adottság, amiért nem tettem semmit, ezért talán nem is nekem kellene erről a témáról nyilatkozni, mert nem tudhatom, milyen az, amikor valaki álmatlanul tölti az éjszakákat. De azért természetesen velem is előfordul, hogy a gondok annyira felpörgetnek, hogy nehezen alszom el, illetve éjjel felébredek, és nehezen alszom vissza. Úgy…

My way – vizualizáció és relax

Ahogy már írtam, a pánikrohamot elő tudod idézni a saját magad akaratából, ebből következik, hogy elméd meg is tudja szüntetni azt (Cué). Nem mondom, hogy ez könnyű feladat, de a vizualizációs módszerek segíthetnek benne. Megpróbálom leírni azokat, amik nekem használtak, de kitalálhatsz saját magadnak is olyan belső képeket, “filmeket”, amik segíthetnek. ******** A mai napig…

My way – kényes kérdések

Előre is elnézést a témáért. 🙂 *********** Az, hogy a pánikbetegséget le lehet gyógyszer nélkül győzni, akkor vált bizonyossá a számomra, amikor Cué könyvét olvastam. Ő azt javasolta, szedjük össze a bátorságunkat, és amikor alkalmas, idézzünk elő egy pánikrohamot önmagunknak, a saját elménkkel. Képesek leszünk rá: elég csak rágondolni, felnagyítani magunkban a félelmet, koncentrálni a…

My way – a pánikbetegség

Majdnem harminc évvel ezelőtt lettem először rosszul. Otthon voltam egyedül a két éves gyerekemmel, elvileg minden hepi volt abban a pillanatban, tehát nem volt közvetlen okom arra, hogy összeomoljak. Egy pillanat alatt úgy éreztem, öt perc sincs hátra az életemből, nem szédültem, nem ájultam el, a világ mégis olyan valószerűtlen lett körülöttem, mintha vizes üvegen…

My way – bevezető

Nem vagyok a lelki betegségek szakértője, mint ahogy – valljuk be – a legtöbb témában nem vagyunk azok, amikhez mégis hozzászólunk. 🙂 Ugyanakkor azt gondolom, néhány évtized után, ami alatt előfordult, hogy valamit jól csináltunk, valamiből “kijöttünk”, valami módon megváltoztattuk a saját életünket…, szóval ennyi idő után mindenkinek lehet néhány módszere, amivel eredményt lehet elérni…