TIM-Maneskin

Mindeközben NY-ban… egyik dinnye a nyakába vette a másik dinnyét, úgy cipelte a közönség között, közben énekeltek és gitároztak. Annyira nevetett mindenki! Csak a biztonsági őrök tépték a hajukat (már amelyik nem volt kopasz), és próbálták őket védeni három oldalról, nehogy valaki meglökje őket és felboruljanak. Kis cukik. ❤ Amúgy elég sok balhéjuk volt az…

Jól elvagyunk, én és én :-)

Nem fura, hogy soha nem vagy egyedül? Mintha mindig lenne a fejedben valaki, aki hallja a zenét, látja a filmet, ami nem is megy, akihez szólhatsz, akivel visszaemlékezel, akivel terveket szősz, akivel mérgelődsz, akinek elmeséled, mi bánt éppen aznap. Rossz esetben hangosan – bár aki még sosem beszélt magában, az szerintem hazudik. 😀 Éppen olvastam,…

A Måneskin védelmében

Tavaly április 21-én a Maneskin tagjai átvehették a Városházán Róma városának legmagasabb kitüntetését: a Lupa capitolina-t: a kis szobor a megszokott módon az anyafarkast ábrázolja az ikrekkel. Azt gondolom, nem kell szeretni a Måneskin-t, sőt, utálni is lehet, magánügy. De az erről tudósító magyar nyelvű riport obszcén dalszövegekről szól, a hozzá tartozó kommentekben pedig úgy…

Alvós, zenés, olvasós

Oké, tudom, hogy vannak jó zenék, életem nagy részében nem telt úgy el nap, hogy VALAMIT ne hallgattam volna, könnyűt, nehezet, közepeset… 😀 De bizonyos okok miatt úgy alakult, hogy az utóbbi években a zenehallgatás háttérbe szorult, és amikor volt is rá lehetőség, inkább a háttérben dünnyögött valami, ami nem nevezhető zenehallgatásnak. És nem is…

Ezek mennek, meg a bárányfelhők

Építgetem a drágaszágok FB oldalát, mostmár a rendes nevén van: Måneskin – Hungary, lehet jönni rajongani. Á…, viccelek! Tudom, hogy az ilyesmi nem megy megrendelésre, néha talán kicsit szégyellem is, mert hát annyira fiatalok, de én nagyon megszerettem őket. Hallgatva a zenéjüket, iszonyat tehetségesek, és folyamatosan történik velük valami és nagyon jó fotók készülnek róluk,…

Valahogy csak eljutunk a Maneskintől a bagelig… :-)

Annyira szeretem a Maneskint, hogy… na, ilyenkor mi következik? Nyitottam nekik egy Facebook-oldalt, ofkorsz. 😀 😀 Ez meg milyen már? Totál nem vagyok normális. Ráadásul inkognitóban nyitottam, nem kell látni annak, aki esetleg majd odatéved, hogy egy 62 éves nénike tolja a fan page-t. Dehát annyira jók és szépek és fiatalok!!! Az elhízott, piától és…

Chicago, 22.07.31.

Ő az, aki lejegelt, sérült vállal végigcsinálja a koncertet, közben leállítja az egész bulit, mert valaki rosszul lett a közönség soraiban. Damiano David. ❤ Mellesleg szerintem életemben először lettem rajongó. :-O Mondjuk fiatal koromban hiába lettem volna az, a külföldi zenekarokról szinte semmit nem lehetett megtudni. Ha már akkor van internet, biztos mindent kikotortam volna…

Búcsú

Mi hai portato su quella Fiat500 ovunque avessi bisogno di andare. Mi hai fatto assaggiare il vino e fumare la prima sigaretta. Mi hai portato la focaccia e il prosciutto BBBUONO e fino all’ultimo secondo ti sei vantato di essere “il nonno del cantante”. Mi hai fatto ridere, tanto, ma oggi mi fai anche un…

Napindító :-)

Az is bizonyítja a tehetségüket, hogy egy-egy koncerten elhangzott szám ugyanolyan jól hangzik, mint az, amit stúdióban vettek fel. Az élő koncertek gyakran kiábrándítóak – ez saját tapasztalat is -, de a Maneskin ebben is kivételes. Oké, biztos más banda is, de most ők égtek be az agyamba. Egy ideig ez lesz. 😀 Amúgy ugyanezt…

Glam-rock – az meg mi?

Nos, mindig tanul az ember lánya, mint kiderült, a könnyűzenei kultúrában is igen tájékozatlan vagyok – mondjuk azt mindig is tudtam, hogy kb. fogalmam sincs a különböző irányzatokról és hogy mit takarnak pontosan az elnevezések. Természetesen Maneskin, de most nem férfi felsőtestekről lesz szó, hanem zenei stílusokról. Legalábbis így tervezem. 😀 Szóval a banda klasszikus…

Telki és Maneskin

Ez itt a falum. ❤ Leültem itt a fűbe, néztem a tájat, amikor elment előttem egy család, és a nő odaszólt, hogy “ugye milyen szép kilátóhely?”. Igen az – válaszoltam. Éreztem magamban a késztetést, hogy felvegyem a beszélgetés fonalát, és kiselőadásba kezdjek, hogy én itt nőttem fel, ott, a templomtól a harmadik házban, és gyerekkoromban…

A Maneskin-jelenség

Olyan “a”-t kellene használni, amin van egy karika, de nem találok itt… A dán szó holdfényt jelent, és az olasz együttes azért választotta ezt magának, mert a hölgytagjuk dán származású, egyébként nincs különösebb jelentősége számukra, csak jól és különlegesen hangzik. Rockzenét játszanak, néhány számuk a “régi szép időket” idézi, például a Guns N’Rosest, úgyhogy a…