Gyerekszáj

Erről a képről az jut eszembe, hogy milyen jó, ha az embernek kutyája van. És az is jó, ha a barátnőjének is van kutyája, mert akkor már két kutyával tudnak játszani. A macskát is szeretem, de az tényleg jobb, ha csak alszik az ablakban, mert a két kutya már biztos megkergetné. És képzeld el, ha elkezdenék…

Barátságok

Jocó elégedett volt az élettel. Nyolc éves korára őszerinte mindene megvolt, ami egy gyereket boldoggá tehet: nagy házuk – benne csak neki egy nagy szoba –, nagy kertjük, ahol focizni lehetett, az apukája pedig olyan nagy autóval járt, hogy amikor elvitte néha az iskolába, minden gyerek megbámulta őket, és ez Jocónak nagyon tetszett. Baseball sapkáját…

Bárányfelhők

Amióta az eszét tudta, mindig is nyájat őrzött, ezt tette már az apja is, a nagyapja is… Kicsi gyermekkorától csengőszóra ébredt kora reggel, amikor még a Nap épp csak kidugta a fejét a faluját körülölelő dombok mögül, este korán tért nyugovóra, gyakran az istállóban talált rá az álom, ahogy az egyik kedvenc bárányát ölelte. Amióta járni tudott, a kis…

A pásztor és a bárányka

Őt szerette a legjobban. A legkisebbet. Mikor megszületett, alig volt benne élet… csapzott szőrgombolyag volt csupán, pálcika lábacskái nem bírták el a súlyát. A pásztor magához vette, szalmaágyára fektette, óvta, melengette, etette, simogatta, beszélt hozzá. Néhány hét után a kis bárányka megerősödött, először csak tétova lépéseket tett, de rövid idő elteltével már szaladgálni, ugrándozni kezdett. Szőre…