Életek

Nos, ahogy ígértem, akkor most elmesélem, ha több életem lenne, hogyan élném azokat. Ahogy az egyik bejegyzésben is már érintettem, szerintem alapvetően ott dől el minden, hogy család vagy nem család…, és bár a legtöbb nőnek az az alapvetés, hogy akar gyereket, azért lehet olyan csoda is, hogy valaki mégsem. Vagy akar, csak nem sikerül, ezért új célokat keres magának. Amikor van két gyereked, nyilván nem fogod leírni azt, hogy a következő életemben nem szülnék egyet sem… de hoppá!, most mégis leírtam. 😀 Mivel ez csak elmélet, nyugodtan elképzelhetem, hogy nem megyek férjhez, nem lesz gyerekem, viszont lesz egy rakás pénzem, amit mind utazásra fogok költeni. Szerintem akkor sem járnám be a világot (csak úgy a felét 😀 ), hanem szerinted hova kvártélyoznám be magam? Oh, igen, Olaszországba, nem volt egy sokismeretlenes egyenlet! 😀 De olyan szinten, hogy vennék ott egy kis házat (nehogy azt hidd, hogy ez akkora luxus, követek egy ingatlanos oldalt, és 50 millió forint körül már kőházikót kapsz Toszkánában, ami mondjuk kicsi, de minden megvan benne, ami kell, itthon meg ez egy panellakás ára). Szóval szépen beépülnék Itáliába, mint egy tégla a falba, végre folyékonyan beszélnék olaszul, és írogatnék mindenfélét, amit az emberek el is olvasnának és még pénzt is kapnék érte. ********** A másik életemben megtalálnám életem párját és szülnék négy gyereket, akik persze mind egészségesek lennének. Leköltöznénk vidékre, állatokat tartanánk, megtanulnék bánni a növényekkel, mert elméletben irtóra tetszik nekem, hogy elültetsz egy kis magot, és abból kinő valami, ami ehető, csak gyakorlatilag nem sikerül soha egy növényt sem életben tartanom. Kitanulnám a biogazdálkodást, tudnám, hogy mit mi mellé kell ültetni, hogy kinyírják egymás kártevőit, lenne annyi legeltetni való állatom, hogy visszajöjjenek a fecskék a házunkhoz, hétvégén pedig árusítanék a helyi piacon. Sosem bántam, ha kosz került a körmöm alá és bírtam a fizikai munkát, úgyhogy dolgos asszonykának képzelem magam. 🙂 A szomszédokkal nagy haverságban lennék, mindig lenne, aki ránk nyitja az ajtót, esténként egy pohár borral ülnénk a tűz körül, három kutya és két macska a lábunknál, míg a szófogadó gyerekek szépen maguktól elmennek aludni. 😀 *********** A következő élet a művészeté. Családdal vagy anélkül, de valamelyik tevékenységemet a tökélyre fejleszteném, vagy üvegműves lennék, vagy a kötésben, horgolásban lennék annyira ügyes, hogy rendes pénzt adjanak a holmikért, amik kikerülnek a kezem közül, esetleg csodás mozaikképeket készítenék. Mert ugye azért minden életben valamiből élni kell. 🙂 Lenne egy óriási műhelyem, nem pedig a lakás különböző részein lennének eldugdosva az alapanyagaim, ahol éppen helyet találok nekik. Nagy asztalok, nagy ablakok, jó világítás, halk zene, én pedig megteremtem a csodákat. ************* Az egyik “leszületésnél” (milyen hülye szó ez már?, de így olvastam 😀 ) kipróbálnám magam olasz feleségként: férjhez mennék valakihez, aki a világ legszebb országában él, szülnék neki pár bambínót, valami csodás helyen élnék, és tagja lennék végre egy igazi nagy családnak, ahol alapvetően a szeretet köti össze az embereket, itt-ott olaszos intrikával fűszerezve. Kíváncsi lennék, hogy be tudok-e illeszkedni, azt gondolom magamról, hogy igen, de ez persze akkor derülne ki, ha benne lennék a szituban. Mindenesetre mindent megtennék, semmiféle elvem nincs a családdal kapcsolatban, aminek a feladása nehezemre esne. ************ Tartogatnék egy életet a kutyáknak is: ezt persze nem úgy képzelem, ahogy itthon működik, hogy minden állatmentő a létéért küszködik, és a FB-on tarhál egy kis pénzért, hogy el tudja valahogyan tartani a befogadott állatait. Egy normális világban meglenne erre a financiális háttér, lennének szép kennelek, orvosi rendelő, konyha, egyéb helyiségek… minden, ami szükséges. Egész nap kutyák között lennék, a legbetegebb, legreménytelenebb állatkát is visszahoznám az életbe, és folyamatosan fürödnék a szeretetben, amit ők adni tudnak. Ez a tervem egy kis gellert kap, amikor arra gondolok, mennyi halált és szenvedést is végig kellene néznem, de akkor is belevágnék azokért a kutyákért, akiket sikerülne megmenteni. ************* Az egyik nagyon fontos életemben régész lennék. Kevés nagyszerűbb dolog van az életben, mint találni valamit: én még a tengerüvegekért is meg tudok bolondulni, mert elképzelem, milyen üvegtárgy részei lehettek, hány évet hánykolódtak a tengerben, míg finom tapintásúra csiszolódtak, és a kezembe nem kerültek egy egyszerű tengerparti séta alkalmával. Milyen lehet szép óvatosan kifordítani a földből egy római kori gyűrűt, ami kétezer éve egy nő kezét díszítette, vagy bármi más tárgyat, amit ötszáz-ezer-kétezer-háromezer éve nem látott senki? Hát nem hátborzongató? De még az ezzel kapcsolatos múzeumi munkát is szeretném, ha nem is én ásom ki a cuccot, de megfoghatom, elhelyezhetem egy tárlóban, berendezhetek mondjuk egy kiállítást… ezzel is megelégednék. ********** Az előzőhöz némileg kapcsolódva művészettörténész is lennék: imádom a festmények titkait, minél többet olvasok róluk, annál nagyobb bennem az érdeklődés ezzel kapcsolatban. Ezt az életemet úgy képzelem, hogy valakinek átadom ezeket a titkokat: fogékony fiataloknak, vagy bárkinek, akit érdekel, csak hogy minél többen képesek legyenek meglátni ezekben a nagyszerű alkotásokban a művész szándékát, vagy megismerjék a képen keresztül az alkotó életének egy-egy darabkáját. Ezzel persze sokan foglalkoznak manapság is, én is tőlük tanulok (ismeretterjesztő előadások, filmek, könyvek, stb…), de én is szívesen lennék egy a sok közül. Ez is egy olyan terület, hogy ha megfogtál a tevékenységeddel néhány tucat embert, már megérte. ************* Egy újabb élet: panzió. Ezt is mindig szerettem volna, mondjuk a Balaton felvidéken vagy az Őrségben egy néhány szobás helyet, ahová többségében kedves emberek érkeznek, akiknek büszkén mutatnám a kis birodalmamat, programokat ajánlanék, és örömmel látnám, ahogy kipihenve, élményekkel telve távoznak néhány nap múlva. Engem nem zavarna, ha mások után kell takarítani, de ha beindulna a biznisz, talán még ezt is megcsinálná valaki helyettem. Haha.., figyeled?, beindul a biznisz!!! Mert ugye erről vagyok híres!!! 😀 😀 De egy másik életben lehet hogy a pénzkeresetet megakadályozó karma is lemenne rólam. ************************** Ha véletlenül idáig eljutottál az olvasásban, talán felmerül a kérdés, hogy “…és mért nem lettél ez vagy az?”. Így alakult. Egyrészt a legtöbb fiatalnak fogalma sincs húsz éves kora körül, hogy hogyan képzeli el az életet (irigylésre méltó az a szülő, akinek a gyereke kiskora óta tudja, mi akar lenni, és csak halad a célja felé). Az én generációm sodortatta magát az árral: középiskola, esetleg felsőoktatás, de ez nem volt annyira egyértelmű, mint manapság, nagy szó volt, ha valaki egyetemre járt, legalábbis abban a közegben, ahol én mozogtam. Tanulás helyett inkább a férjhez menetel volt a cél, csak pár évtized telt el, és ma egészen más világ van: a nyolcvanas évek elején tényleg úgy néztek az emberre ha 22 éves koráig nem ment férjhez, mint Bridget Jones-ra. Ez volt az út. Másrészt anyámék tényleg fizetéstől fizetésig éltek, nagy könnyebbség volt, hogy 18 éves korom után pénzt kerestem, ugyan hazaadnom nem kellett semmit, de onnantól mindent magamnak vásároltam, amire szükségem volt, a bugyogótól a mozijegyig. A választásra rendelkezésre álló időszak, mondjuk 16/18 éves koromtól 20-ig úgy elrepült, mintha ott sem lett volna. Harmadrészt azért valljuk be, a legtöbb álom megvalósítása ott kezdődik, hogy akkor vegyél ezt és azt… alapanyagot, lakást/házat/épületet, vonatjegyet, nekem meg egyetlen fillérem nem volt, csak a havi adminisztrátori fizetésem. Hát ebből nehéz várat építeni. De mindegy is… ez a bejegyzés nem arról szólt, a jelenlegi életemet hogy kellett volna élni (amennyit lehetett, kihoztam belőle), hanem hogy mennyi minden van egy emberben, ami nem mutatkozhat meg egy emberöltő alatt. És milyen jó lenne, ha több menetre is be lehetne fizetni a hullámvasúton. 🙂