Ő

Június elején lesz tíz éve, hogy utoljára láttam, de álmomban néha találkozunk, mint ahogy az előző éjszakán is. Megérkezem valahová, amikor meglát, elömlik az öröm az arcán, mosolyog, és nem törődve azzal, ki, mit gondol, elém siet és megölel. Nem “úgy”, ahogy nem lenne helyes…, csak a karjába zár, mint régen látott barátot, nővért, mint valakit, aki néhány évig fontos szerepet töltött be az életében. Nekem pedig melegség tölti el a kis lelkemet, hogy újra itt vagyunk, újra együtt, talán mindez az újrakezdés jele, és megint szép dolgok jönnek. A valóságban persze soha nem volt ennyire nyitott, nem három, hanem harminchárom lépés távolságot tartott, még akkor is inkább a kezét nyújtotta, amikor egy ünnepség kapcsán nagy plénum előtt, “hivatalból” kellett volna megölelnie. De a “tettek”, illetve azok hiánya nem jelent semmit: azokban az években biztos voltam benne, hogy mi valahogyan összetartozunk, és nagyon meg lennék lepve, ha kiderülne (már nem fog), hogy ő semmi ilyesmit nem érzett velem kapcsolatban. Az elmúlt tíz évben voltam rá dühös, néha utáltam, de ezek csak a tehetetlenségből és a veszteségből adódó érzések voltak, igazából soha nem tudtam rá haragudni semmiért. Elfogadtam, hogy egy idióta. 😀 😀 Én viszont a mai napig gazdagabb vagyok általa…, ha eszembe jutnak az első három jó évünk különböző eseményei, még mindig vigaszt találok bennük. A mára rendszeressé vált nehézségekkel küszködve is békesség költözik a lelkembe, ha felidézem, milyen jó volt itt és ott…, mennyit nevettünk, amikor ez és az történt…, milyen kedvesen és türelemmel próbálta nyesegetni a vadhajtásaimat, amikor segítséget kértem tőle levélben egy-egy probléma kapcsán. Három év. Amit további négy követett, amikor én még mindig tíz körömmel kapaszkodtam volna belé, ő pedig egyre csak távolodott, míg azt vettem észre, hogy ülök az út porában egyedül, és csak nézek az egyre távolodó szekér után, ami immár biztosan nem vesz fel többé. És akkor végre nem utána loholtam, hanem elindultam az ellenkező irányba, mert nem volt más választásom. De erre nem akarok emlékezni. Három év. Barátságban, közös munkában, egymásra gondolásban. Ebből szövődnek még ma is az álmaim. ❤