Napi hányinger

Ekkor:

Mióta ide települt a HelloParks, és egy kisebb városnyi helyet elfoglalva a termőföldekből, 11 csarnokot fog építeni, azóta van útépítés is. Érdekes, amíg ez a beruházás nem kapott itt helyet, addig soha nem volt pénz az útra, és az egész falunk úgy nézett ki, mint csajáncsörögén a bekötőút, amin a tehenek járnak, persze amióta az új csarnokoknak kell az út, azóta van autópálya lehajtó, meg új aszfalt, meg amit akarsz. A polgármester meg pöffeszkedik így választások előtt a saját profilján és Páty oldalán, hogy tyujjjj, megcsináltuk az új utat és hogy szépülünk meg épülünk. Aham, baszki, de qrvára semmi közöd nem volt hozzá, mert eddig három cikluson keresztül voltál polgi, de ebben a faluban alig változott valami a 12 év alatt, mióta ide költöztünk. Szóval nem rajtad múlott. Azért van egy-két normális pátyi, aki odaírja a büszkélkedő cikkek alá, hogy most ezért ugye nem kell kezet csókolni, hogy végre nem kapunk defektet a főúton, közpénzből hozták rendbe, nem ajándékot kaptunk. Máshol is látom, hogy az emberek egyszerűen elfelejtik, hogy ezeket a pénzeket nem a fideszesek szedik a pénz-fáról, csak azért, hogy királyként szétosztogassák a népnek, hanem ezek a csilliárdnyi összegek az emberek adójából, az EU-s támogatásokból vannak, és igen, a HelloParksnak meg a többi szarnak is az adójából, de cserébe el kell tűrnünk, hogy tönkre teszik a környezetünket. ************** Tényleg lett autópálya lehajtónk, és tényleg mihozzánk a faluszélére el lehet majd úgy jutni, hogy nem kell átjönni a központon, ez végre egy kicsit tehermentesíti a belső utakat, de akik a szomszéd falvakból jönnek, hogy megközelítsék az autópályát, rajtunk keresztül teszik ezt. A falunk központjában egyszer számolták az autókat és egy perc alatt hetven autó ment át reggel. Gyakorlatilag folyamatos a kocsisor. Akkor ezt most köszönjük meg szépen, és nyaljunk is be valakinek, mert annyira jó lett nekünk! *********** Egyébként tényleg azt hittem, hogy már készen lesznek a munkálatokkal, a hét elején már jártunk az új úton, oké, azért ennek örüljünk és ne zsörtölődjünk. Aztán két napja megint le van egy-egy sáv zárva, mondom, mit tudnak még csinálni? És látom az acél oszlopokat, amikre majd további zajvédő falat fognak tenni. Eddig már félig le volt zárva a lakóhelyünk, most teljesen el leszünk zárva a dombokra való kilátástól. Majd csinálok róla fényképet. Van akinek konkrétan az ablaka előtt másfél méterrel húzzák fel a zajvédő falat. Lesz két “kapu”, két sáv, egyiken kifelé mennek majd az autók, a másikon befelé – a többi fal. Hát baszki, mint egy gettó. Csak itt nincsenek zárható kapuk. Ettől megint olyan szinten zuhantam meg a héten, hogy le sem tudom írni, még el is bőgtem magam, mikor rájöttem, hogy mire készülnek. Nem ilyen helyen akartam élni. Mellesleg az egésznek mi értelme van? Miért pont minket akarnak “megvédeni”? Minden településen van egy csomó ház az út mellett, a leágazásoknál, a körforgalmaknál… miért pont mi kapjuk a falat? 😦 A házak viszont eladhatatlanok, látom a környező utcákban, hogy több ingatlan is új gazdára vár, de rajtuk van az “eladó” tábla már fél éve. ************* Egyébként azt is a polginak “köszönhetjük”, hogy kiárusította az összes földet Páty körül, gyakorlatilag kb. kétszer akkora a település, mint tíz évvel ezelőtt, viszont az infrastruktúra (víz, ellátás, utak) ugyanott van, vagy csak romlott. Ehhh… mindegy is… leszarom már az egészet. Ennyit sem kellett volna erről írni, úgysem tudok elköltözni… az egész életem csak arról szól, hogy sodortatom magam az árral, az utóbbi években mindent el kell viselnem úgy, ahogy van. És ez nem egyezik a természetemmel. 😦 ************** A képen (net) az első HelloParks csarnokot látod, és ebből lesz tizenegy. Hogy a nagyságát érzékeld, keresd meg az autókat a kép előterében. 😦

Hozzászólás