Tegnap az a csoda adódott, hogy tömegközlekedtem! 🙂 Oké, ez most elég nagyképűen hangzik, de az az igazság, hogy innen Páty-alsóról könnyebb eljutni bárhová is kocsival, mint egyéb járművekkel, és még a költségek is vitathatóak, mert drága a távolsági buszjegy, a vonatjegy is, a pesti vonaljegyekről már nem is beszélve. Szóval én autózom. De tegnap a gyereket vittem kontrollra délelőtt 9-re a MÜPA mögé az egyik modern irodaépületben lévő magánklinikára, odáig tényleg nem volt értelme elautózni, főleg csúcsidőben: Biatorbágyról vonat, onnan metró vagy villamos, és hipp-hopp!, már ott is voltunk. Nem egy öröm, de a gyerekem a halláskárosodása miatt ingyen utazik, és vele egy kísérő is, aki én lennék. Igaz, Biáig is el kell menni kocsival, és ott is már alig lehet a pályaudvarnál letenni az autót, mert minden hely tele van, szóval tényleg bonyolult innen tőlünk nekiindulni. A távolsági busz Pátyról a reggeli zűrzavarban kb. egy, másfél óra alatt ér be a Széll Kálmán-térre (Budakeszi út!), úgyhogy az is esélytelen. Komolyan, most, hogy ezeket írom, úgy érzem, mintha kb. a Holdon laknánk, nem 20 km-re a fővárostól. 
*********** No, lényeg, hogy elintéztük amit kellett, aztán sétálgattunk egy kicsit, felmentünk a Zikkurat tetejére, ettünk a Lurdy-házban egy hamburgert és hazaindultunk: Kelenföld, aztán én Biatorbágyra, a gyerekem Érdre. Meg kell mondjam, hogy marha jól néz ki a Rákóczi-híd pesti végének a környéke: rengeteg modern irodaház épült, gyakorlatilag több rajtuk az üveg, mint a beton, és bár én mindig jobban szeretem azt, ami régi és patinás, ezekben az új városnegyedekben is meg lehet látni a szépséget és jó fotókat lehet lőni. Ráadásul a környezet is gyönyörűen parkosítva lett, szóval kivételesen most nem tudom szidni a rendszert. 😀 Csináltam két képet a doki ablakából, valójában nem is ablak, hanem üvegfal, amin keresztül a Csepel szigettől Óbudáig el lehet látni, és még tovább is. Én amúgy is ilyen kilátás-mániás vagyok, úgyhogy nagyon tetszett.
Az álmodó naplója 