Anyám az utóbbi hónapokban többször is célzott különféle diétákra, amikről a tévében hallott, mert ennyit és annyit lehet velük fogyni gyakorlatilag nulla idő alatt (és amit ugyebár a televízióban mondanak, az igaz). Tegnap pedig a szomszéd házaspárt állította elém példaként, akik egy hónap alatt 6, illetve 8 kilótól szabadultak meg, hogy csak húst esznek, magvakat meg zöldséget… az elmondás alapján Paleo diétát tartanak. Én azt gondolom magamról, hogy a fogyókúrák ideje lejárt: 2013-ban adtam le utoljára 10-12 kilót, akkor az teljes életmódváltást jelentett (értsd: nem ettem semmi hízlalónak tartott ételt 8 hónapig), és januártól augusztusig sikerült megszabadulni ennyi súlytól, ami aztán egy-másfél év alatt visszajött, amikor elkezdtem a megszokott módon enni (nem zabálni!). 19 évesen még 28-as farmert viseltem, de mindig is erős derekam volt az alkatomhoz képest, aztán a következő tíz évben elindult a hízás. 30 fölött majdnem minden évet úgy kezdtem, hogy fél év valamilyen diéta, le is adtam 6-7 kilót, ami év végére visszajött. Tudom az okát: mindig is az a széken ülve szöszmötölős fajta voltam, minden szórakozásom, munkám íróasztalhoz, max. egy helyben totyogáshoz kötött, és nem az a fajta vagyok, aki néhány óra alkotás után lefut tíz km-t, hogy egyensúlyban maradjon a mérleg. Szeretek kirándulni, sétálni, városokban bolyongani reggeltől estig, de a rendszeres testmozgás, sportolás tőlem kihalhat. Ez van. ******* Az egyik barátnőm néhány évvel ezelőtt ledobott egy huszast, mi meg a háta mögött találgattuk, hogy csak nem beteg?, mert cserébe a teste átformálódásáért az arca megráncosodott és beesett, a szeme alatt elmélyültek a karikák. Szerencsére nem betegség kínozta, csak egy bizonyos kor után a fogyás már lehet, hogy többet árt a külalaknak, mint amennyit használ. Én már nem akarok lefogyni. Egész felnőtt életemben vékonyabb akartam lenni, még most is rosszul esik nézni a képeket arról az öltözködési stílusról, amit szívesen követnék, és elfogadni, hogy sajnos nekem ez nem állna jól. De az étkezéssel kapcsolatos kínlódást már nem vállalom be. Kicsit lihegek felfelé az emelkedőkön (lefelé gurulok 😀 ), de nem fáj semmim, bírok emelni, cipelni, dolgozni. Nem zabálok soha, de szeretem az ízeket, néha egy mekis hamburger is tök jól tud esni, pont tojok rá, hogy egészséges vagy nem, dobozból iszom a tejet, ki nem állhatom az édesítőszerek mellékízét, és röhögőgörcs kerülget az olyan szavaktól, mint az “útifűmag-héj”. 🙂 Egész életemben mindent ettem mindennel, mégsem vagyok gyomorfájós, nem vagyok allergiás semmilyen ételre, nincs semmiféle gasztro-problémám, ahogy mondani szokták, a vasszöget is megemésztem. ********* Anyám persze jót akar. Ő mindig. 😛 Mert látja rajtam a változásokat, és a saját korából kiindulva engem még fiatalnak tart, nem érti, miért nem változtatok. Mintha nem lett volna tanúja a sok próbálkozásnak az elmúlt évtizedekben. Megjegyzem, neki is volt 45-50 körül egy időszaka, amikor elgurult, mégsem volt hajlandó fogyókúrázni soha, hiába mondta az orvos. Aztán 70 éves kora után a hús mintha magától olvadt volna le a csontjairól, mostanra egy kis aszott öregasszony lett belőle, pedig nincs olyan betegsége, ami ezt indokolná – csak az öregség. Szóval majd ha öreg leszek, lefogyok. 😛 Nem mondom, hogy olyan nagyon elfogadtam ezt a helyzetet, a tokás képemről készült fotókat például kifejezetten rühellem, de inkább tudomásul veszem a dolgot, és nem törődök az egész témával, pont van elég bajom a családdal, nem tetézem még ezzel is. Jól vagyok már így magamnak, ez a lényeg. Akinek nem tetszik, az meg nem néz oda. 😛
Az álmodó naplója 