Erdei álmok

Ez a hely az erdő közepén van Telki és Nagykovácsi között, mostanra fel van újítva, szerencsére csak épp annyira, amennyire szükséges volt, a jellegét nem vették el a háznak. Jobb oldalon a fedett kiülő is új, de ez is jól illeszkedik az erdei környezetbe. Gyerekkoromban sokszor jöttünk fel az akkor még zöld zsalugáteres, sárgára festett falu, romantikus házikóhoz a barátnőmmel. És persze szárnyalt a fantáziánk. Ha felnövünk, lesz pénzünk, megvesszük az Anna-lakot, és egy erdei panziót csinálunk belőle. Lesz egy dzsipünk, amivel majd lemegyünk a faluba élelmiszerért (merészebb napokon azt álmodtuk, lovon közlekedünk, a zöld lombok alatt poroszkálunk majd, belélegezve a friss erdei illatot, néha elhúzva a fejünket a bokrok út fölé hajló ágai elől), a beszerzett finomságokból pedig egyszerű vacsorát készítünk a vendégeinknek, este a tűz mellett ücsörgünk, hosszú, tartalmas beszélgetésekbe merülünk, vagy éppen jókat nevetünk, és mindent megteszünk azért, hogy jól érezzék magukat nálunk. ********* Sosem volt igazán tervben, de mindig is szerettem volna egy kicsike panziót. Engem nem zavar, hogy ki kell szolgálni másokat, a kávézómban sem éreztem ezt alantasnak, sőt: ez inkább egy büszkeségre okot adó helyzet, mert nekem mindez megvan, amiből szívesen átadok neked valamit, élményt, ízeket, hangulatot. Amikor megszállok valami kisebb, barátságos helyen, ott is mindig arra gondolok, milyen jó ennek a családnak, hogy egy ilyen szép ingatlannal rendelkeznek, hogy berendezhetik, csinosíthatják, aztán jönnek mindenféle emberek, akiknek megszépítik a napjaikat azzal az asztal közepére tett mezei csokor virággal és a néhány szelet házi süteménnyel. Egy ismerősömnek van Dörgicsén a hegyoldalban egy csodás kis háza, rálátással a dombokra és a tó kék csíkjára, ő várja mindig virággal és sütivel a vendégeket. Egy másik ismerősöm az Őrségben tart fenn két szálláshelyet, az egyik egy önálló házikó, amit néhány éve vettek meg, és Ildi az enyémhez hasonló ízléssel újította fel, aminek az a lényege, hogy olcsóbb, ikeás vagy jyskes tárgyakkal is csodás környezetet lehet létrehozni. Egy harmadik ismerősöm Ausztriába ment férjhez, ott visznek a hegyek között egy panziót, de van távoli ismerős Toszkánában is olasz férjjel, akik gyönyörű öreg kőházakban várják a vendégeiket. Utóbbi kettő persze már más kategória, de az a helyzet, hogy irigylem őket. A magyarországiakat is. 🙂 Ez a fajta “munka” fiatalon tart: nem engedheted meg magadnak, hogy fél 9-kor még pizsiben ücsörögj a számítógép előtt (khhhhmmmm…. 😀 ), illik mindig jól kinézni, nem felejtesz el kommunikálni, kedvesnek lenni másokkal. Mindig van dolgod, újabb terveid, mindig van esemény, ami örömet okoz, probléma, amit meg kell oldani… nem azon agyalsz állandóan, hogy mit hoz a jövő, meg hogy hogyan fognak elevenen felzabálni a problémák. Nincs időd erre. Tudom, ezt is túlidealizálom, mindenkinek megvan a maga baja – Ági éppen a múlt héten mesélte, hogy bezárják Dörgicsén a Mesehelyet, mert nem jön annyi vendég, hogy ki tudják fizetni a terheket, többek között a majdnem háromszorosára emelkedett adót, de ők is több lábon állnak, Mesehely majd megmarad a barátoknak és a családnak. ********* Na mindegy, nem is az a lényeg, hogy mások mit csinálnak (dehogynem! állandóan ezzel foglalkozom! 😀 😀 ), hanem hogy két éve készült ez a fénykép az Anna-laknál, a gyerekemmel mentünk fel, és bár sok évtized eltelt, ahányszor ott vagyok, mindig eszembe jut a dzsipünk, a lovaink… a Gabival szőtt gyerekkori álmaink, amik nem valósultak meg. Nemcsak azért jó fiatalnak lenni, mert vékony a derekad és nem lihegsz az emelkedőn, hanem mert akkor még azt hiszed, minden lehetséges. Öregedvén viszont már bölcsebb vagy, például pontosan tudod, hogy felesleges olyan hajók után ácsingózni, amik nemcsak hogy elmentek, hanem már a látóhatáron sem látszanak. Idén majd megint felmegyünk az Anna-lakhoz (be is írom a tervezős noteszembe). Csak mert jó ott. ❤