Ez nem az én helyem

A mai rövid megállás a biai pecatónál kicsit lehangolóra sikeredett – és ebben most kivételesen nem én vagyok a hibás, hiszen tényleg alig várom, hogy kimozdulhassak és szép dolgokat láthassak. Nos, a “szép”, az nem ez. Ennek a kis tónak a partja évek óta olyan rendezetlen, hogy tulajdonképpen minden évszakban elkeserítő, de nyáron valahogy megnőnek a zöldek, újra kihajt a nád, és nem vesszük észre annyira a szépséghibákat. Évekkel ezelőtt a partot szegélyező óriási fűzfákat kivágták, és a nádat is annyira a nullán tartják – biztos megvan az oka -, hogy már a stégeket egymástól elválasztó kis zöld “falak” sem léteznek. Azok a stégek!!!! Ennyi ütött-kopott, összegányolt szarságot még nem láttál egy helyen! Csak egyet fotóztam le, de hidd el, a többi is ilyen, vagy még ilyenebb. Igénytelenül vannak eleve összerakva, mindenből, ami otthon a sufniban felesleges volt (az egyiken még egy forgószék is helyet kapott! 😛 ), talán eddig rendben is van, jöhetnek a felhasználható deszkák, vasrudak, minden ilyesmi. De legalább le kellene őket festeni, ha eltörik, elkorhad egy-egy darab, azt kicserélni… vagy VALAMI. Itt pedig mintha minden az enyészeté lenne. Kivéve a csilivili táblákat a tákolmányok oldalán, amiken néha ott áll a tulajdonos neve is, de majdnem minden esetben inkább csak a figyelmeztetés, hogy MAGÁNTULAJDON!!!!, A STÉGRE BELÉPÉS CSAK ENGEDÉLLYEL!!!! A STÉGEN TILOS TARTÓZKODNI!!!! Mit féltenek ezeken az ingatag, megkockáztatom: itt-ott kifejezetten balesetveszélyes deszkaépítményeken? Majd valaki odamegy és ellopja a forgószéket??? Mondjuk lehet, hogy attól félnek, valaki alatt beszakad, aztán még ők tarthatják majd a hátukat. ******** El kéne dózeroltatni a fenébe az egészet, és építeni a helyükbe valamit, ami újjávarázsolná ezt a kis tavat. Pedig tudjuk, hogy én nem vagyok az építkezések és a változás híve, de a gányolás és a “mindentbeépítünk” között azért van még néhány árnyalat. :-p Amúgy tényleg nem értem a tiltást, én ki szoktam ide járni olvasni, főleg amikor még volt nádas, hétközben elvétve jön egy-egy pecás, szépen leülök az egyik üres stégen a padra (még véletlenül sem a forgószékbe! 🙂 ), és olvasgatok. Lekoptatom a seggemmel a deszkát, vagy mi? Vagy a tiltások a másik pecások miatt vannak? Ez még érthető is lenne, csak éppen az illegális horgászok simán belógatják hajnalban a kukacukat a partról is, nem kell azoknak düledező deszkatákolmány. Valahogy ez annyira…. magyar…. Hogy nincsen itt semmi értékes, minden rohad szét, de táblákkal védjük, hogy ám aztán oda ne merészelj menni a nagy semmiben kárt tenni!!!! ******* Na mindegy, hát a pecató nem a kedvenc helyem, de ez esik útba jövet-menet, ezért szoktam megállni itt egy-egy órára, amikor már jobb időjárás van. Meglátjuk, nyáron mennyire lesz képes a növényzet megszépíteni a helyet – ha már az ember szarik rá erre is, mint mindenre. Azért a télen berozsdásodott ízületeimet kicsit megmozgattam. Ha minden nap csak ennyit tennék (meg egy kis itthoni ötye-torna 😀 ), akkor tavasszal megint képes leszek hosszabb távokat is gyalogolni. Minden tél végén olyan érzésem van, hogy kb. a kert végéig nem tudok elmenni, aztán valahogy mégis mindig helyre jövök. 🙂 ******** Azért persze próbáltam egy-két jobb képet is készíteni, amin csak a szép dolgok látszanak (nem volt könnyű). 🙂