Voltunk Jutkával egy Garda tóról szóló előadáson az Eötvös10-ben. Harmath Veronika kint élő idegenvezető, akivel FB-on már “ismertük” egymást, most találkoztunk először személyesen. Fura egyébként ez, mert én nem igazán vagyok képes az emberek arcába mászni, ezért amikor megérkeztünk, nem is mentem oda hozzá, és mivel én alig rakok fel a netre magamról képet, persze ő sem ismert meg. Aztán a végén csak megszólítottam, amikor bemutatkoztam rögtön megölelt, kedves volt és minden. Persze nem beszélgettünk semmit, pedig nyilván tudtunk volna, de mások is szerettek volna vele néhány szót váltani. Nem voltunk sokan – kis kárörvendéssel, kuncogva meg is jegyeztük Jucival, hogy ennyien még az én előadásaimon is voltak… de ez csak a szokásos alessiás gonoszkodás. Már az is megtisztelő, ha 15-20 ember veszi a fáradságot és eljön.
Minden éjjel álmodok. Sosem rémálmok ezek, de annyira intenzívek, hogy bár egész éjjel folyamatosan alszom, reggel néha fáradtan ébredek, mintha valóban megéltem volna azt a sok mindent, ami az éjszaka történt a fejemben. Sokszor utazom olyan személyekkel, akiket évek óta nem is láttam, még többször eltévedek, vagy elveszítem az okmányaimat, a pénzemet, és tanácstalanul rohangálok ide-oda az ismerős helyszíneken (naná, hogy legtöbbször Olaszországban), hogy most mit is csináljak. Volt, hogy a gyerekemet nem találtam a tömegben… Szóval fárasztó álmok ezek néha. De tízből kilencszer olaszországi utazás. Ki érti ezt? 😀
Szembejött a fészen egy ráckevei nő profilja, több tízezer kedvelővel, aki egy biokertet csinál, erről már két könyvet is írt. Komolyan, úgy kell lefogni magam, nehogy megrendeljem őket, mert bár soha semmi ingerem nem volt a kertészkedésre (két magaságyásig jutottam el, amiben fűszernövények kornyadoznak), mégis roppantul érdekel, hogyan lehet vegyszerek nélkül, a növények okos párosításával termelni. Hogyan lehet az, hogy régen nem vitték el a zöldhulladékot műanyag zsákokban, mégis megvoltunk (és annyit nem is égettünk el, amennyi termelődik). Ez a nő felhasználja az összes füvet, nyesedéket, még a kisebb ágakat is, és nemcsak komposztnak, hanem például a növények körüli terület lefedésére is, így állandóan gazolni sem kell, és nem is igényelnek annyi vizet, mert nem száradnak ki. A kertje egyáltalán nem “szép”, megvannak persze az ágyások formái, de itt-ott kinőnek közöttük a mindenféle más növények, pitypangok, satöbbi, de ő hagyja, had tegye a természet a dolgát. Nagyon szimpatikus hozzáállás. Amire igazán kíváncsi vagyok, az az ősi titok, hogy melyik növényt melyikkel kell párosítani, hogy egymás kártevőit elűzzék az illatukkal vagy a nedveikkel. Például amit anyu a virágoskertbe ültet és büdöskének hívjuk, azt a nő beülteti bizonyos haszonnövények közé titokzatos célból. Szóval elméletben nagyon érdekel a dolog, dehát itthon nincs lehetőség kertet művelni, az egész udvarunk rossz minőségű, befüvesített föld. Anyunál persze lehetne ágyásom, de valljuk be: nem autóznék minden este 8 km-t csak azért, hogy meglocsoljam a kis kertemet, pedig enélkül nem megy a mostani nyári meleg hónapokban. Szóval az érdeklődésem elméleti marad, e célból meg ugye minek vegyek tízezerért könyvet? 😛 Viszont úgy látom a nő honlapján, hogy tavaly is többször volt kertbejárás nála, egy ilyenre el fogok menni, mert ha már nekem nem lehet, legalább lássam, hogy csinálják mások.
Tegnap találtam egy tök jó applikációt, ahol lehet csinálni az instára ilyen kis reels-videókat, vannak izgő-mozgó sablonok, amikbe csak be kell rakni a saját fotóinkat és átírni a saját szövegünkre… tök jópofák, ezzel is elvagyok, mint a befőtt. 🙂 Persze a vér-instásokat egyszerűen lehetetlen lekörözni, olyan itáliai videókat csinálnak, hogy eldobom az agyamat, legtöbbször már drónt használnak a felvételekhez. Dehát én már rég letettem a versengést meg a követők gyűjtésére való törekvést, inkább csak a technikája érdekel ennek az egésznek, mindig is szerettem bütykölni kollázsokkal meg ilyesmivel. Most meg már mozog is. 😀 😀 Azért mondjuk mikor @ – al bejelölöm a Hotel San Michelét Caprin egy fényképnél, ahol egyetlen éjszakát töltöttem el tavaly, és ők visszaírnak kommentben, hogy köszönik és menjek máskor is… akkor azért átmelegszik a kis lelkem, még ha tudom is, hogy ez nem jelent semmit. Konkrétan nem hívtak meg, hogy lakozzak már a múltkori, tengerre néző szobánkban néhány éjszakát az idén is, mert annyira szép képet készítettem a teraszukról. Nemisértem. 😀 😀
El kellene indulni anyuéknak nagybevásárolni, de egyelőre mínusz 6 fokot mutat a hőmérő, inkább húzom az időt, pedig később se lesz sokkal melegebb. 🙂 Na megyek, összeszedem magam.
Ezt a képet tegnap csináltam a fotelból a szobácskámban, “A múló idő” címet adtam neki.
Az álmodó naplója 