Tudom, hogy nem vagyok edzésben semmilyen szempontból: a munkák általában megvárnak, rengeteget ücsörgök a kézműves dolgaimmal, a hőségre való tekintettel túlságosan nagy sétákat (“túrákat”? ugyan…! 😀 ) nem tettem, öregszem, és van rajtam igazán csak pár dekácska súlyfelesleg. 😛 De akárhogyan is tartanám magam karban, anyám munkabírásával már ennyi idősen sem tudnék lépést tartani. Nem igaz, mennyi spiritusz szorult az öreglányba!!! Miután kvázi rákényszerítettem őket, hogy vágják le a csirkéket, hogy ne kelljen velük annyit dolgozni, elkezdett kattogni az agya, hogy a felszabaduló baromfiudvart mire használhatná fel. Már rosszul voltam, mert amiket tervezett, annyi erővel a csirkéket is megtarthatta volna. Először fel akarta valakivel ásatni, hogy majd ott (is) termeljen ezt-azt, de aztán rájött, hogy kb. nincs az a gép, amivel azt a kőkemény talajt termőfölddé lehetne változtatni. Akkor tovább kattogott, és kitalálta, hogy a középső udvarban levő virágyások egy részében fog kis konyhakertet kialakítani: csak egy kis paradicsom, zeller, petrezselyem, hagyma, sárgarépa, uborka… “Kis” konyhakert, tudod. 😀 A hátsó, nagy kertet pedig le fogja zárni, ott csak a szőlőt fogja gondozni. És még a málnát sem! Istibizi! Na, erre azért befizetek, hogy az én anyám hagyja, hogy a málnát felverje a gaz. 😛
A napokban odaát voltam, és azt láttam, hogy az anyám tíz évet fiatalodott az új projekt tudatában… pörög, mint a villanyóra a karácsonyi díszkivilágítás idején, és izgatottan mutatja, hogy már előszedte a kert egyik sarkából az oda hordott, és az évek alatt komposztálódott faleveleket. Ehhez majd vegyek én neki négy darab ötven literes földet meg marhatrágyát, azt ő össze fogja keverni, és szétszórja az ágyásokban, amikben jövőre kiskert lesz. Én már ott leblokkoltam, hogy négy darab ekkora zsákot emelgessek meg négyszer (bevásárókocsiba be, autóba át, talicskára rá, célhelyen le), ő pedig azt tervezi 82 évesen, hogy hogyan alakítja át a fél kertet (igazi vidéki portáról beszélünk, úgyhogy nem kis területről van szó). Ja, és még magaságyásokat is tervez, mert van neki ilyen nagy műanyag hogyishívják edényekből három, és majd abba is fog ültetni. Mikor kicsit cingár hangon próbáltam közbeszólni, hogy azért ehhez a világ összes zsákos földje sem lesz elég, nem az a kétszáz liter, amiről beszélünk, akkor megnyugtatott, hogy hát majd ha kell még, akkor hozol. Ja, oké. 😀 Egyébként nyilván rá fogom sózni a beszerzést a gyerekemre, ennyi eszem azért nekem is van. 😀
Az utóbbi években sokat hisztiztem, hogy az anyám halálra dolgozza magát, mert ezek után a kis laza kerti ténykedések után kb. úgy dől be az ágyba, mint egy darab fa, és minden tagja fáj… De mostanra azt hiszem, inkább ez tartja életben. Én is ilyen vagyok, most kisebb dolgokban tolom, de igazából itt lenne az ideje valami költözésnek, vagy Nagy Lakásátrendezésnek, vagy VALAMINEK, mert viszket a tenyerem, hogy legyen projektem nekem is. Persze az, hogy le kéne kint nyírni az újra megerősödött füvet, az egyelőre hidegen hagy… pedig azt mondják, hogy az embernek igazából csak az anyja a biztos, ebben a tekintetben mégis messzire gurult az alma a fájától, mert a kerti munkát nem nekem találták ki, pedig már többször próbálkoztam, de se türelmem, se szakértelmem nincs hozzá, és annyi érdeklődésem sincs, hogy utánanézzek a dolgoknak (bezzeg a papírfonáshoz hetekig néztem az orosz videókat a jutyúbon, mire elsajátítottam a technikát). 😀
P.S. Végül megrendeltem anyámnak a földet a Praktikerből a neten. Azt mondja: jaaaaaj, ha nem a te kis kocsiddal hozod, akkor többet is rendelhettél volna….! Na persze. 😀 Viszont két eső között lenyírtam a füvet. Mindenki siránkozik, hogy vége a nyárnak, én meg imádom ezt az időt. ❤
Az álmodó naplója 