Élni.

Nos, jó úgy zárni az évet, hogy Velencébe van az ember lányának repjegye. Ma szerencsére működött a Ryanair-es felület, és elfogadta végre a nevemet. 🙂 Gyorsan foglaltam a jegy mellé szállást is. Végül nem ott, ahol már kétszer voltam, hanem a Zatterén egy csatornára (és remélhetőleg a Giudeccára) néző szobát a Pensione Seguso-ban. Máris imádom. ❤

Nem mondom, hogy nincs a zabszem a seggemben. Mert itt ez a rohadt vírus, meg idősek a szülők, meg én sem vagyok már naposcsibe, és jajjmilesz ha ez meg az történik. Akkor majd megoldjuk. Ha nagyobb baj történik, pont qrvára nem azon fogok idegeskedni, hogy elbuktam 13 ezer fotintot. Annyira jó lenne úgy készülődni, mint még tíz évvel ezelőtt!!! Olyan felhőtlenül, örömtelien! Dehát akkoriban még anyámék is vidáman elvoltak, viszonylag kicsi volt a valószínűsége annak, hogy valami miatt nem tudok elutazni. Azóta öregebbek lettünk pár évvel. De úgy gondolom, ezt most egy kicsit erőltetni kell… Mert ha csak itthon ülünk, és várjuk a betegségeket, a problémákat, akkor mi lesz velünk? Attól jobb lesz, hogy már akkor is be voltunk parázva, amikor még rendben voltak a dolgok? Hát nem.

Barátnőmék elég bonyolult körülmények között kimentek az ősszel Szingapúrba a fiukhoz és a két unokájukhoz (az egyiket még nem is látták addig). Most pedig a “gyerekek” jöttek el három hétre. Mindkét utazásra azt mondtam, hogy bakker, nem biztos, hogy ezt kellene erőltetni, meg én nem vállalnám be, stb…. De nem volt igazam. Egyszerűen nem lehet hagyni, hogy az ember elszakadjon a családjától, a normális élettől emiatt a rohadt vírus miatt, amit ugye nagyítóval kell keresni, és még mindig nagyrészt csak a krónikus betegeket és az időseket veszélyezteti – meg lehet nézni a halálozási statisztikát. Most pl. bevallottan békésen teltek az ünnepek a kórházakban, semmivel sem volt több beteg, mint máskor, erre már kezdik, hogy jujujujjj, jön az ötödik hullám! Milyen hullám bzmg? Egyik ismerősöm írja a fészre az újévi üdvözletet, hogy hát idén alig tudtak utazni, azt is belföldön (nagy olaszos ő is), de talán majd jövőre… Hát így jártál baszki. Nekem két csodás utam volt Itáliában, nem ettek meg a koronavírusok, viszont láttam egy rakás vidám, napbarnította embert, aki élvezte az életet, mint azelőtt (nyilvánvalóan a szükséges óvintézkedéseket megtéve). Ezek az ismerősömék odáig vitték a rettegést a vírustól, hogy egy évig nem is találkoztak a szüleikkel. Nehogy szemmel is megfertőzzék ugyebár őket a kerítésen keresztül. Eszemmegáll. Na mindegy, nem kezdek megint ebbe bele, nem is erről akartam írni.

Lényeg, hogy van jegyem Velencébe. Pont. A többit mindenki úgy éli meg, ahogy akarja.