Be vagyok csapva

Ez az egész filmkészítés olyan lehangoló. Vegyes érzéseim vannak a “behind the scenes” részletekkel, illetve fotókkal kapcsolatban, mert érdekesek és kíváncsi vagyok rájuk, ugyanakkor érzem, ahogy rommá törik minden illúziómat. A zöld, vagy kék box lehetővé teszi, hogy a szereplő köré bármit utómunkálatokkal odavarázsoljanak, és ez teljesen érthető akkor, ha mondjuk szörnyekről, robotokról, nem létező városokról, ilyesmikről van szó. De hogy miért kell már egy egyetemi előadást is trükkökkel felvenni, nem igazán értem. Gondolom így az olcsóbb, egyszerűbb. A kép egyébként nem tudom, melyik filmből van, de most megsértődtem, és ezek után nem is érdekel. 😛 Valamelyik nap tévéztem napközben, ami kb. szökőévenként egyszer fordul elő, éppen Belmondóval ment a “Szabadlábon Velencében”, ami egy habkönnyű történet, és azt a pasast nem lehetett nem szeretni…, és természetesen a film nagy része a lagúnák városában játszódik. És tényleg ott játszódik! 1980-ban, amikor készült, még nem volt ennyi lehetőség a trükközésre, így bátran nézheted, mert az a motorcsónak tényleg ott száguldozik a csatornán, a belső felvételek tényleg csodás palotákban készültek, és az ablakokból a kilátás is az, ami, nem pedig egy utólag odavarázsolt látkép. Valahogy most nagyon éreztem a különbséget, bár a film mint műfaj, elvileg elbírja azt, hogy létrehoz egy közeget, ami a valóságban nem is létezik, de valahogy én úgy vagyok vele, hogy ami viszont létezik, azt ne helyettesítsék egy számítógép alkotta, mesterséges világgal. Jókor kezdek ezen is háborogni: a filmek nagy részét már gyakorlatilag egy hangárszerű stúdióban forgatják le, hol vannak már a régi szép idők, mikor a Gladitátor ott sétált a búzamezőn, és a film rajongói megkeresték ugyanazt a helyet…, bár nyilván már abban a filmben is sok jelenetet asztalnál ülve hoztak létre. Vagy amit mi is csináltunk Olaszországban, hogy bejártuk a Latin vér és egy másik kedvenc olasz filmünk összes helyszínét Toszkánában, és tényleg minden ott volt, ahol lennie kellett. (Erről teszek fel néhány kollázst, amit az utazásunk után csináltam. Bal oldalon a filmkkocka, jobb oldalon a valóság. ❤ ) Ilyen filmes túrákat már nem sokáig tehetünk, pár év múlva már nemcsak a háttér lesz mesterséges, hanem színész sem lesz, aki játszik, csak az AI által megalkotott figurák. Hülyeség? Na majd meglátod. 😛

Hozzászólás