Munch

Ezzel a szóval, fogalommal is megismerkedtünk. Kisebb-nagyobb üzletek, cukrászdák, pékségek bevezették, hogy már rendes áron eladhatatlan termékeket összeválogatnak egy csomagba, és általában 1500 ft körüli összegért eladják a vásárlóknak a zárás előtti időszakban. Tulajdonképpen nem egy rossz ötlet, be is léptem egy ilyen csoportba: jussunk hozzá olcsóbban a a kajához, és főleg mentsük, ami menthető, ne kerüljön élelmiszer a szemétbe. Nézegettem a képeket, hogy a tagok miket “muncholnak”, aztán ma reggel kiléptem. Valahogy olyan… szánalmas az egész. Saláta, aminek csak a “szíve” van meg, a külső leveleit már ki kellett dobni, csámpás, gusztustalan sütemények, croissant-ok, mikről már lepattogzott a leveles tészta külső rétege vagy látszik rajtuk, hogy előző napról maradtak, felvágottak lejárat előtt egy nappal, meleg étel gyorsétteremből, ami már nyilván ott rohadt a melegítő pulton reggel óta, egy pár kolbász, ami ki tudja, miért került bele egy munch csomagba, de én biztos nem enném meg, mert vagy olyan szar, hogy senki sem veszi, ezért maradt rajtuk, vagy a szavatosságával van probléma…, törött végű banánok, feketedésnek indult karfiol, tejtermékek, amiket nyilván nem praktikus tovább tárolni. Oké, minden “ehető”. De már ott tartunk, hogy csak az a szempont, hogy még éppen ehető legyen az ételünk? A muncholás egyébként nagycsaládosoknak megéri, de nálunk mondjuk egy hét alatt fogyna el a kolbász, nem érnék semmit öt-hat csomag lejárat előtti sonkával, amit esetleg beletesznek egy “húsos” csomagba, és a fonnyadt zöldségeket is csak tovább fonnyasztanám a hűtőben, a végén ugyanúgy a kukában végeznék, és 6-8 kripli süteményt sem ennénk meg egy este. Szóval oké…. ahol aznap elfogy ilyen mennyiség, azoknak talán van értelme muncholni. ************* És mégis keserű a szájam íze – hogy stílszerű legyek. Mert normális esetben ezeknek az élelmiszereknek meg kellene hogy legyen a tervezett “jövőjük”: sertéstelep, állatkertek, hajléktalan szállók…, bocs, nem akarom azt sugallni, hogy “nekik jó lesz”, dehát ne púderozzunk, ez az igazság, hogy sokan örülnének ezeknek az ételeknek – INGYEN. De akkor ugye meg kellene szervezni a szállítást, és még ez a minimálisnak mondható bevétel sem lenne belőle, egyszerűbb odadobni a háziasszonyok elé “munchban”, akik kapva kapnak rajta, és hazaviszik a sok gusztustalan élelmiszert, csak mert “ócó” volt. Épp tegnap mondtam a barátnőmnek, hogy érzem, ahogy szép lassan csúszunk lefelé, mennyi mindent nem engedhetünk meg magunknak, amit két-három éve még igen, és ebben a blogban is írtam már arról, hogy nálunk hogyan gyűrűzött be az egyre szarabb gazdasági helyzet, de úgy érzem, itt még nem tartok, hogy ne a szép, egészséges áruból válasszak egy-két darabot, bármiről is legyen szó, hanem a kereskedelmi hulladékot kelljen fogyasztanom. Nyilván a cégektől függ, hogy végülis mi jut el a vásárlóhoz kedvezményes áron, az utolsó képen azért nagyon rendben van a termék, a süticsomag 1500 ft volt a postoló szerint, tényleg semmi bajuk a miniislereknek, csak kicsit dülöngélnek, és szerencsére ehhez hasonló “jó fogásokra” is van bőven példa. Szóval valahogy úgy kellene ezt csinálni, hogy a muncholás ne a vásárló megalázása legyen, hogy “jó neked ez a szar is”, hanem kulturált élelmiszermentés.