Áprilistól belépőt kell fizetni Velencében, naptáron mutatják, hogy mely napokon, az én öt napomból is egy hétvége beleesik. Sok kivétel van, dolgozók, tanulók, orvosi kezelésre érkezők, és természetesen az ott lakók, rokonok, stb… Szerencsére azok is mentességet élveznek, akik az önkormányzat területén szállnak meg, tehát én is. Bár simán kifizettem volna azt az 5 eurót, mert pártoltam az ötletet, hogy valamiképpen megszűrjék a városba látogatók embereket. Ez nem anyagi kérdés, mert aki odáig elmegy, és látni akarja a csodát, annak nem lesz probléma 5 euro, aki pedig ezért nem fog belépni a szigetre, annak nem is kell jönnie. Mint ahogy nem kell jönnie annak a millió embernek, aki talán nem is akarja látni a várost, de a turistaút egyik állomása útban hazafelé…, az utasoknak már ahhoz sincs erejük, hogy kicsit körülnézzenek, csak lerogynak valamelyik lépcsőre, ledobják a cipőjüket, és várják a délutáni találkozót, amikor a busz továbbviszi őket. És nem fog jönni a sok hőzöngő, aki majd morog az 5 euro miatt, pedig ez a város tényleg egy szabadtéri múzeum, én egy tízest is simán rádobtam volna, aztán morogjon, akinek nem tetszik. Oké, lehet, hogy ez most nagyképűnek hangzik, de tényleg kellett már valamit csinálni ennek az alapjában véve kicsike városnak a védelmében. ********* Az előbb a Venezia Unica oldalon végigmentem a regisztráción, mert kíváncsi voltam, hogy néz ki ez az egész. Beírod sorban az oldalakon az adataidat, bejelölöd, melyik szálláshelyen fogod tölteni az időt, majd kapsz egy QR kódot, amit gondolom a felállított kapuknál le kell húzni, illetve az előforduló ellenőrzéseknél meg kell mutatni. Nem csináltam még meg teljesen végig a műveletet, mert a szállásokat szeretem az utolsó hetekig böngészni, hátha találok valami nagyon különlegeset egy lemondás miatt – tavaly is így lett meg Torcello. 🙂 ********* Szerintem ez egy AI kép, de ezek szerint valahogy így fognak kinézni a kapuk a város néhány pontján. Mondjuk még most sem igazán tudom elképzelni, mert hát egy szigetről beszélünk, ha van pénzed taxira, kb. ott szállsz ki, ahol akarsz… de kíváncsi vagyok, hogyan oldják meg. Ez egy új dolog lesz, amit meg kell szoknunk, és bár én legszívesebben visszamennék a nyolcvanas évekbe, amikor először jártam ezen a helyen, és még szép nyugodtan lehetett sétálgatni, nyoma sem volt annak a tömegnyomornak, mint amit most fényképeznek. Persze mindig van olyan része a városnak, ahol konkrétan a madár se jár, de valljuk be: azok, akik először vannak itt, nem azért jönnek, hogy a néptelen sikátorokban bolyongjanak és eldugott sotoportegókat keressenek valami kis legenda miatt, hanem az ikonoikus épületeket akarják látni. Az utcák és a terek pedig hamar bedugulnak. 🙂
Az álmodó naplója 