Amikor egy autószalonban megkérdezik tőlem (TŐLEM!!!), hogy a kocsim GLPlusz, GLS vagy GLX arra ugyebár kizárólag egyetlen válasz létezik: ….ööööö… piros. 
(A francnak ez a sok jelzés, ki a halál képes ezeket megjegyezni, pedig eskü, memorizálom, de aztán valahogy használat közben mindig kihullanak ezek az értékes információk a fejemből. Lőerő, köbcenti, kerékméret, típus…. Hát mi vagyok én, kompjúter, hogy ennyi számra, betűre emlékezzek?) De ezt a kis baklövést hamar übereltem, amikor odasétáltam az egyik Swifthez, és lazán közöltem az értékesítővel, hogy ehhh… ez nekem nem tetszik, mert háromajtós. Szegény elég nehezen tudta visszatartani a röhögést, sőt, igazából el is röhögte magát, mert elég régóta ismerjük egymást, megengedheti magának ezt a kis bizalmaskodást. Aztán mint apa a hülye gyerekének, türelmesen megmutatta, hogy ötajtós ám az, csak a kilincs nem ott van, ahol szokott lenni, mert azok a huncut tervezők feltették az ablak mellé. Hát baszki, ki a tökömnek jut eszébe ilyesmi? A helyzet még tudott fokozódni, mert amikor be kellett volna lépni a neten a Suzuki nemtudomhova, ahova tegnap regisztráltam, akkor kellett volna hogy tudjam a kódot, amit kaptam. Ó, azt felírtam!! És hol van? Hát otthon, jó helyen, a nyócezer forintos fájlofakszomban. Mégis, hol lenne, ott tuti megtalálom! Amikor majd hazaérek. De nem volt minden veszve, mert a jelszóra emlékeztem (pedig nagybetű, szám és karakter is volt benne!!), így be tudtam lépni és meglett a kód. Ezek után még leültettek egy kis csevejre, és a cappuccinót, amire meghívtak, igyekeztem kihúzott derékkal, kisujjat eltartva inni (sőt: fogyasztani!), lássák már, hogy volt gyerekszobám meg francia nevelésem meg minden. Most azon agyalok, hogy ez az év csinált ki agyilag, vagy már enélkül is a hanyatlás útjára léptem volna? Az a szerencse, hogy mint minden mást, ezt a szomorú gondolatot is el fogom felejteni úgy öt perc múlva, amikor valami fontosabb dologgal leszek elfoglalva. Például a dugóhúzóval. 
Az álmodó naplója 