A tücsök tervei :-)

Hát, most nagyon röhögök, mert a tavalyi karácsonyi bejegyzések látszanak az ideiek alatt, és rákattintottam kettőre… Elolvasva őket mintha az idén írtam volna, szegény apám rosszabbul van (biztos vagyok benne, hogy jövőre már nem lesz velünk 😦 ), de egyébként nem változott semmi, szinte ugyanazokkal a szavakkal írtam le a helyzetet, mint az idén. Hiába, ha a Grinccsel élsz együtt, akkor sok variáció nincs – és ezt is már így írtam tavaly, pedig tegnap reggel azt hittem, milyen nagy találmány elnevezni az Exemet a karácsonyt utáló manóról, de nincs új a nap alatt. 🙂 Ebben a postban el akartam újságolni, hogy tegnap azért mégis meg lett mentve egy kicsit a karácsony, mert bevonultunk a szobámba a gyerkőcökkel, és több mint két órát beszélgettünk meg röhögcséltünk a fiammal (akkor ezt most el is újságoltam 🙂 ), de most olvasom, hogy tavaly is abban láttam az ünnep egyik jó hozadékát, hogy ezek a beszélgetések megtörténtek. Mondjuk kicsit elkeserítő ez, mert most, innen a blogból is látom, hogy ha jövőre tényleg megfeszülök is, akkor sem fog semmit változni a helyzet. El fog kelleni fogadnom, hogy a mi karácsonyunk ilyen és kész. Kevesebb beigli kell és több leszarom tabletta. Tegnap is néztünk egy filmet a fiammal, amit ő még nem látott, az Ex arra is tudott valami megjegyzést tenni, mielőtt úgy a felénél durcásan elvonult aludni. Nem hallottam kristálytisztán, de valamit morgott, hogy hát mi ebben az érdekes, meg semmi poén nincs benne… De hogy kire durcás, vagy ki bántotta, azt ne kérdezd, mert nem tudok rá válaszolni. Előtte pedig még a fiunkra is tett egy megjegyzést, hogy miért megy be állandóan a szobájába… hát, mondom, telefonál, heverészik, netezget… nem a te búbánatos fejedet fogja három napig bámulni – utóbbit persze már nem tettem hozzá. Erre közölte megint az orra alatt, hogy “nem mondok semmit, pedig lenne mit…” Tényleg? Most mi a f@sz van? Mi baja a gyerekkel??? Mutass már egy 30 éves pasit, aki a haverjaival vagy a barátnőjével a szülei előtt fog csacsogni! Meg egyáltalán… Én úgy fogom ezt fel, hogy itthon van, visszakapja a szobáját erre a három napra, azt csinál, amit akar. Nem pofavizit van, természetes, hogy félrevonul egy-egy órára. ********* Viszont tényleg ennyi elég volt itthon, annyi negativitást rakódott rám, hogy szinte úgy érzem, mintha egy külön réteg bőröm lenne, amit le kell vedleni minél előbb. Úgyhogy ma délután a fiam már megy a barátnője után Orosházára az ottani családhoz, én meg hazaviszem a lányomat a lakásába és ott is maradok holnapig. Este sajtfondü, gyömbérsör és Cobra Kai maraton, és/vagy nyugodt tévézés. És ez megint jó lesz. ****** Egyébként anyáméktól kaptam egy jelentősebb összeget, ami megint elég lesz (lenne) 4-5 nap velencei tartózkodáshoz. Minden évben megtámogatnak egy kis lóvéval karácsonykor és a szülinapomon, hiába mondom, hogy nem kell… Ők már nem költenek magukra, ami szükséges, arra ott a nyugdíj, vagy néha kivesznek a tartalékaikból, amit egész életükben gyűjtögettek. Egyébként mondanom sem kell, hogy nem a gyári melós pénzből jött össze a vésztartalék, hanem az 56-ban Svédországba települt nagyapám segítette őket néhány külföldi munkához, amivel a sokszorosát tudták megkeresni már akkor is annak, amit itthon. Anyu például krumplit pucolt egy göteborgi cégnél. 🙂 Ezt úgy képzeld el, hogy patika-tisztaságú üzem volt, ahol természetesen gépek végezték a munkát, a dolgozók csak ezek mellett az eszközök mellett tették azokat a dolgokat, amihez emberi kéz kellett. Hajókra és szállodáknak szállítottak. Apám pedig különböző helyeken dolgozott Svédországban és Hollandiában, aztán Olaszországban is két-három nyáron, amikor Vincenzo nagybátyám egy kemping kialakításába fogott bele – de ez egy hosszabb történet. Na lényeg az, hogy anyu nagyon spórolós, és itthon ők nem öltözködtek, nem utaztak, nem jártak sehova, max. néha vettek egy-egy valamit a háztartásba, így a külföldön keresett pénz nagy része megmaradt. Az én kezem közül már rég kifolyt volna szerintem majdnem az egész – ebben nem anyámra ütöttem, hanem valamelyik ismeretlen ősömre, aki azonnal eldorbézolta, amit megkeresett. 🙂 Bár, ha visszagondolok, én sem cicomára vagy értelmetlen dolgokra költöttem soha: amire elvertem a lóvét, azokból lettek az emlékeim, az olvasmány-élményeim, a kézműves tevékenység évtizedek óta tartó öröme… és a mai napig amikor elém teszik itt a pátyi étteremben a szarvasgomba olajtól illatozó isteni pizzát, akkor azt mondom, leszarom, mennyibe került, de ez most nagyon jó lesz! (Mondjuk azért egy pizza szerintem amúgy sem luxus, főleg hogy általában ketten eszünk egyet a lányommal.) Mint ahogy a benzin árára sem gondolok, amikor kirándulunk, és szép tájakat látok, vagy éppen tél van, és tudatában vagyok, hogy milyen jó is, ha nem kell buszmegállókban fagyoskodnom vagy eláznom, mint életem első harmadában, amikor még nem volt autóm. ******* Na, össze-vissza kanyargok. Szóval nem tudom, hogy lesz-e lehetőségem elutazni Velencébe jövőre, de legalább a pénz megvan rá, így már lehet tervezgetni. Rá is írtam a borítékra, nehogy hozzányúljak. 🙂 Mindig azt vallottam, és ezt már sok helyen olvastam is, hogy az utazás háromszoros örömöt jelent: amikor készülsz rá, amikor megvalósul, és amikor visszaemlékezel. És ez tűpontosan így van. Szóval most az álmodozós korszakban vagyok, amikor még nem tudom, hogy mit hoznak a következő hónapok, de máris jó arra gondolni, hogy ha egy mód lesz rá, ott leszek újra. Figyelni kell a repjegyeket, milyen ajánlatokkal dobál meg a Ryanair a hírlevélben, mert eléggé felmentek az árak, szóval jó lenne valami nagyobb kedvezményhez jutni. ****** Úgy néz ki az életem, mint egy sinus-görbe. Egyszer fent, egyszer lent – kb. óránkénti váltásokkal. Elég kimerítő, de ez van. 😛