Könyves problémák

Nem először látom, hogy a hivatalosan megvásárolható e-book a könyvkereskedések oldalán DRÁGÁBB, mint a papír változat. Eddig legalább volt egy lehetőség arra, hogy ha nagyon el akarsz olvasni valamit, de sovány a pénztárcád, az elektronikus variációt válaszd, mert egy-két ezer forinttal olcsóbb volt – végülis nem fogsz konkrétan a kezedben semmit, nincs papír- és nyomdaköltség. Aztán eljött a nap, amikor az okosoknak leesett a tantusz, hogy hát ez nem lesz így jó, mindenki az e-könyvet veszi, honnan lesz akkor bevétel? Én a könyvekkel vagyok, úgyhogy támogatok mindent, ami könyvkiadás, de azért ez egy elég furcsa húzás. Szerintem.

Adott egy könyv magyar szerzőtől, talán még érdekes is lehet, mindenesetre a kiadója FB oldalán nagyon lelkendeznek a kommentelők. Nem tudok nyilatkozni (még), mert nem jutottam túl az első ötven oldalon: olyan szinten van tele nyelvtani és fogalmazási problémákkal, valamint tárgyi tévedésekkel, hogy egyszerűen nem tudom átverekedni magam ezeken, csak azért, hogy megtudjam, mi a történet. Mindezt úgy, hogy a szöveget KETTEN gondozták! Hát, gondozhatták volna egy kicsit jobban. Csaknem ötezer forintért vettem meg a puhakötésű kis regényt, mégis “meggyaláztam” azzal, hogy elkezdtem pirossal belejavítani, azt tervezve, hogy visszaküldöm a kiadónak, de aztán letettem a szándékomról, mert mint sok minden mással, ezzel is úgy vagyok, hogy… lesz@rom. Nem lehet folyamatosan szembe menni a világgal, és még az is élénken él bennem, amit néhány éve próbáltak nekem tanítani bizonyos személyek: minden kritikai megnyilvánulásoddal magadat tolod előtérbe, és nem vagy elég alázatos. Bár az elmúlt években sikerült a személyiségemet (legyen jó vagy rossz, de legalább az enyém) visszakapnom, ilyen esetekben megszólalnak a vészcsengők a fejemben, hogy ne “okoskodjak”. Pedig hát basszus… ötezeré’ nekem olyan könyvet adjanak a kezembe, ami nem egy iskolai dolgozatra emlékeztet, amire nagy jóindulattal is legfeljebb négyes alát adnék. Tudom, igényes vagyok, és nem is vagyok alázatos, ilyen gonosz vagyok, ez van.

Egy másik könyvnek a fordítóját személyesen ismerem, konkrétan tudom, hogy saját elmondása szerint diszlexiás, és a kötet nagy részét az egyik nagyon jól dolgozó online fordító segítségével ültette át magyarra. És megjelent. Kezdetben még kérte a segítségemet abban, hogy mielőtt elküldi a kiadónak, nézzem át (nem azért, mert olyan okos vagyok, hanem mert több szem többet lát, és mert egész véletlenül legalább tíz könyvben közreműködtem néhány éve korrektorként, és elégedettek voltak a munkámmal, mellesleg jómagam is írtam két könyvet és néhány egyéb apróságot). Aztán kiderült, hogy a kis piros javításaimra egyáltalán nincsen igénye, nem veszi őket figyelembe, úgyhogy abba is hagytam az időpocsékolást. Igaz, hogy a kiadónál azért valaki átnézte, ennek ellenére a szövegen egyértelműen érződik a fordító program, mint ahogy ezt a kiadó oldalán egy olvasó nehezményezte is (úgy látszik, rajtam kívül még azért vannak ilyen kis kukacoskodó egyének, akik irodalmat szeretnének olvasni, nem pedig valami összetákolt irományt). Viszont sokaknak tetszett, mert hát végülis az a lényeg, hogy eljusson a történet a-ból b-be, tudjuk már meg, mi lesz a főhőseink sorsa, az orbitális baromságokon, amiket az elektronikus fordító produkál, majd elegánsan átsiklunk, illetve észre sem vesszük – mint ahogy a fordító sem vette észre -, és az sem baj, ha egy idézethez odaírjuk lábjegyzetben, hogy “latin”, pedig az olaszul van, csak haladjunk, haladjunk…

Öreg vagyok. Egy másik generáció gyermeke. Mi még olyan könyveket olvastunk, amikben hosszú leírások voltak, átverekedtük magunkat a Nyomorultakban Párizs csatornarendszerén (pedig rohadt hosszú egy leírás volt), a Bronte nővérek hangás lápjain sétálgattunk ezredszerre is, és együtt harcoltunk az öreg halásszal a tengeren. Most meg azt tanítják az íróiskolában, hogy “az ég kék”. Nem ilyen kék, meg olyan kék – csak kék. Minek oda az a sok szó? Ezt pedig egy olyan “író” tanítja, akinek megjelent néhány ifjúsági regénye e-bookban, jónéhány novellája, egyik sem több száz oldalnál, szintén iskolai dolgozat szintű szöveggel, nagyrészben egymondatos párbeszédekkel, viszont kreatív írást oktató könyve már NYOLC is kapható. Kíváncsi vagyok, hogyan írna meg mondjuk egy ezer oldalas családregényt, vagy VALAMIT, ami igazán tartalmas. Ja, sehogy….

Oké, nem kéne sz@rt olvasni, szerencsére az utóbbi két évben egész komoly könyv-élményeim voltak, amik bár még mindig nem a sokat hájpolt “magasirodalom” díszpéldányai, de azért nagyon jó kis írások voltak különböző témákban. Ennek ellenére bosszant az, ha trehányul írnak meg valamit, vagy ha egy köztudottan magas színvonalon dolgozó külföldi írónő munkáját butítják le az igénytelen fordítással.

(FB, szeptember)