Igen, ez is megesett velem. Évek óta tervben volt ez a velencei szárnyas oroszlános tetoválás, a tárcámban hordtam a kis képet, de talán magam sem hittem el, hogy egyszer összeszedem a bátorságot és megcsináltatom. Mondjuk amikor utánanéztem “csak a hecc kedvéért”, van-e a közelben valami színvonalas tetkós, akkor azért röhögőgörcsöt kaptam, hogy igen, van… Telkin, a házunktól kb. 4 km-re éppen egy tetoválóművész dolgozik a kis szalonjában. Anyád. 😀 Ezt úgy vettem, mint egy jelet, hogy ha itt van “a számban” egy ilyen ügyes faszi, akkor meg kell lennie a dolognak, mégis eltelt újabb másfél év, mire rászántam magam. Utólag belegondolva hülyeség volt vele ennyit várni, hiszen TÉNYLEG szerettem volna. Nem jellemző rám ez a szarakodás. 😀 No lényeg az, hogy a szárnyas oroszlán végre landolt a karomon – remélem eljutok még néhányszor Velencébe, hogy tudjam ott is mutogatni. Egyébként nem is fájt, csak egyes pontokon pár pillanatig. Inkább olyan érdekes érzés volt. Mondta az egyik havernőm, hogy vigyázzak, mert az első után nincs megállás. Haha, mondom, nekem csak egy lesz! Viszont most nézek egy sorozatot, ahol az egyik szereplőnek a csuklója felett van egy levélkés minta körben, nem mint egy karkötő mert alul nem ér össze, inkább mintha úgy rá lenne dobva egy törékeny kis leveles ág a karjára… hát, irtóra tetszik! Ma csinálok is egy képernyőfotót az adott filmockáról. Miért, miért…? Mert csak. 😀 Lehet, hogy tényleg nincs megállás a lejtőn? 😀
Az álmodó naplója 