A blog olyan, mint amikor egy régi baráttal elhanyagolod a kapcsolatot, és bár hiányzik, nem tudod megtalálni a módot, hogy újra közel kerülj hozzá, mert mit mondasz, eddig hol voltál? Persze egy blog esetében nyilván könnyebb felvenni a fonalat, mint egy élő személyhez fűződő kapcsolatot életre kelteni. Talán úgy kell folytatni, mintha abba sem hagytuk volna. 🙂 Majd bemásolok azért néhány tartalmasabb FB bejegyzést.
Múlt héten találkoztam két boszival. 🙂 Nem vagyok túlzottan ezoterikus beállítottságú, de alapjában véve minden érdekel, azt pedig biztosan érzem, hogy kell lennie valaminek az egyre súlyosabb, ráncosabb, lepukkantabb, öregedő corpusunkon kívül. Valójában ez egy megnyugtató gondolat. 🙂 Az outlanderes csoportban megismertem egy nőt, aki boszorkánynak vallja magát, és van is egy társasága, akikkel gyakran összejönnek és mindenféle érdekes dolgokat csinálnak. Persze ne gondolj semmi rosszra: kártyát vetnek, kicsit táncikálnak a Kamaraerdőben a tűz körül, főleg az év bizonyos napjain, napéjegyenlőségek, Samhain, stb. Egyébként tök normális nők, csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a Vera végre szerzett nekem egy szakit, aki másodmagával megcsinálta a beázó tetőt – majd eldől az első nagyobb zápornál, hogy eredményes volt-e a beavatkozás, vagy ehhez már tényleg valami boszorkányság kell, hogy ne folyjon be a víz a nappaliba. 😀
Szóval találkoztam két csajszival valami elcseszett teázóban a Puskin utcában… basszus, ez van, ha régen nem írsz, egyik témából jön a másik, pedig ez a vendéglátóipari egység is megérne egy misét – de majd máskor. Nagyon komolyan, valami asztrológiai programmal felállították a horoszkópomat, amit elemezgettek, és kb. pont nem olyan volt a leírás, mint amilyen én vagyok… néhány helyen egyezett, de a nagy számok törvénye szerint ez előfordulhat. Aztán később kaptam üzenetben is egy hosszabb leírást, ami ÉN vagyok, és az aztán végképp nem ÉN voltam, annyira nevettem már a végén ahogy olvastam a szöveget, mert egy-két tulajdonság kivételével mintha pont az ellentétemről írták volna. És tudod, nem azért, mert nem ismerem be a rossz tulajdonságaimat, ha valaki, én aztán tisztában vagyok velük, sőt, valójában ennek az okát kutatom, hogy miért követem el mindig ugyanazokat a hibákat (mint általában mindenki, és gyanítom erre az a válasz, hogy mert ilyen vagy és kész 😀 ). Oké… A két spinkó nagyon kedves volt velem, és nem ők a hibásak abban, hogy nem tudok hinni ezekben a dolgokban, vagy legalábbis nem úgy, ahogy ők.
Akkor hogyan? Nos, az történt, hogy hoztak néhány eszközt is, amit használni szoktak a szertartásaik alatt, ismét ne gondolj semmi rosszra: egy kis hangtál, füstölők, kártyák… és amikor itt tartottunk, előkerült a hátizsákból egy csomag tarot, amit a kezembe adtak. A sztorihoz tudni kell, hogy néhány hónapja már egyszer bekattantam, hogy kell nekem egy pakli tarot kártya, mert tök érdekesek a szimbólumok, a rajzok… dehát mondom, csak nem rendelek már kártyát az interneten… annyi spiritualitás azért belém is szorult, hogy ennek valahogy nem így kellene történnie. Olvastam valahol, hogy az az igazi, mikor a kártya választ ki téged, és nem te veszed meg a boltban csak azért, mert tetszik a mintája. 🙂 Ez így furán is hangozhatna, de valamiért megfogott a gondolat. Aztán a téma feledésbe is merült. Most a kezembe fogtam ezt a paklit, és végigfutott a libabőr a karomon. Nagyon szép kártya: az a neve, hogy “Az álmodó naplója”, arany a lapok éle, a rajzok tényleg álomszerűek, és valahogy olyan jó volt a kezemben tartani a csomagot. Már éppen felírtam a nevét, hogy na, akkor majd egy ilyet veszek magamnak, amikor Anikó azt mondta, “akkor ezt most neked adom, a tiéd”. Több pakli tarot kártyája van, ezt valamiért nem is használta. Ő is azt mondta, szívesen adja, a pakli rám várt, és most megtalált. Azért ez kafa, nem? 🙂
Itthon persze meglátta valaki, és rögtön kezdte, hogy “akkor most jósolni fogsz, vagy mi van?”. Nem, nem fogok. 😛 Csak nézegetem a lapokat, mert ezerféle kisebb-nagyobb rajzolat van rajtuk, ami mind fontos lehet, és olvasom a paklihoz adott kis könyvecskében, hogy melyik lapról mit lehet tudni. Nem olyan egyszerű ám, mert a tarotnak tényleg nagyon bonyolult a szimbólum-rendszere, és 78 lap van… 🙂 Lehet, hogy a tarot-val való viszonyunk itt véget is ér majd, de igazából nem tök mindegy? Most érdekel, érzek valami spirituális kötődést ehhez a dologhoz, a többi majd kiderül.
Egyébként “Az álmodó naplója” egy totálisan király blognév lehetne, vagy akár könyvcím is. Már csak meg kellene írni. 🙂
Az álmodó naplója 