A “Rólunk szól” című sorozatra ráfüggeni nem kispályás dolog. Mert biztos sokan vannak még a nők között is, akik szerint túlzottan sok benne az érzelem és az önmarcangolás. De biztos nem így van, mert én alapból nem bírom a nyálas dolgokat, és a lelki menstruációt is csak nagyon rövid ideig bírom elviselni, inkább a “lépjünk tovább” híve vagyok. De ez a film… Ez bátran megmutat minden aggódást, amin te is aggódtál, csak nem merted soha kimondani, minden küzdelmet, amit te is megvívtál, csak nem mertél soha beszélni róla, és minden érzelmet, amit jó esetben megéltél, rosszabb esetben vágytál arra, hogy megélhess ilyen szerelmet, barátságot, gyermekhez való kötődését. A sorozat külföldi csoportjában mindig úgy kommentelnek a rajongók, hogy jön az ikszedik rész, készítsük a zsebkendőket… És tényleg szinte minden részben vannak pityergős percek, de tudod, nem az a rossz pityergés, amitől lemész az életről, hanem a jófajta, amikor rájössz, hogy bizony ez így van, ha tetszik nekünk, ha nem, mert ez az ÉLET.
A filmeknek, sorozatoknak az a természetes menete, hogy valakik megszületnek, élnek, meghalnak, jön a következő generáció, ahol lejátszódik ugyanez. Lehet, hogy néha van egy kis visszagondolás, de ez nem tesz ki sok időt, inkább haladnak az események a jól bevált, mindenki számára érthető kronologikus sorrendben. Ebben a sorozatban pedig évadokon keresztül EGYSZERRE éled meg a múltat, a jelent és a jövőt, a szereplők élete előtted van születésüktől a halálukig. Fantasztikus úgy látni emberi életeket, hogy összekötik a múltat a jelennel, és így tudod mi miért lett úgy, ahogy…, miért lett rosszabb, jobb, hisztisebb, érzelgősebb ember, mi volt az a pillanat, az az esemény gyerek-, kamaszkorában vagy később, ami aztán arra az útra tette, amit bejárt. Bár ebben a sorozatban is vannak karakterek, akik életük bizonyos részeit igyekeznek elfelejteni, azért pontosan látszik, mennyire teljes tud lenni egy emberi élet, mennyi csodálatos dolog belefér, legyen az öröm vagy fájdalom. Nincs olyan, hogy valaki csak boldog kezdettől a végig, de olyan sincs, hogy valakinek csak szomorúság jut. És olyan sincs – mint ahogy a mai trendek diktálják -, hogy kezdjünk teljesen új életet, dobjunk el mindent, ami nem “pozitív”, hagyjunk hátra minden mérgező kapcsolatot. Ez az esetek többségében nem lehetséges, nem is megoldás, és az, hogy mindenhol csak ezeket a hülye tanácsokat hallod, hogy mit kellene csinálnod, de te tudod, hogy ez esetedben képtelenség…, nos, ez csak még szerencsétlenebbé tesz. Míg ha elfogadod az életet a döccenőivel, mások és a saját tökéletlenségével együtt, akkor nagy esélyed van arra, hogy élvezd azt a pár évtizedet, amit kimértek a számodra.
Az ötödik évadnál tartok a hatból, és még mindig, minden részben van egy “aha” érzés, egy flashback vagy egy flashforward, hogy hát már ééééértem, miért történt így és úgy az adott szereplővel. És a fordulat mindig meglepő, és sokszor nagyon megható is. Annak ellenére, amit eddig leírtam, van egy kerete a történetnek: a négy főszereplő egyazon napon megszületik, a végén pedig már idősen, felnőtt gyerekekkel összegyűlnek egy házban, de erről az estéről mindig csak egy-egy apró (és meglepő!) részletet vágnak be, úgyhogy még nem tudjuk, mi lesz ott a végén. Ááááááá, elég sokat locsogtam, de nem igazán tudom leírni. 🙂 Mindenesetre azt gondolom, a témát talán nem mindenki szereti (az érzelmes családi történetekre sokan nem jól reagálnak 😀 ), de a sorozat MEGALKOTÁSA, az egyszerűen zseniális! Nem véletlen kapott máris egy csomó díjat, és a szereplőket külön-külön is díjazták az alakításukért.
Ez a video csak az 1. évad összefoglalója, itt kivételesen nagyjából a kronológia szerint vágták össze a jeleneteket. És mennyi minden történt már azóta! ❤
Az álmodó naplója 