Amikor még Pesten laktunk, kijöttünk ide a szomszéd faluba a szüleimhez, és képesek voltunk a gyerekekkel ott dekkolni hetekig, épp csak a boltba mentünk el kifliért. Amikor átjött a gyerekkori barátnőm és mondta, hogy menjünk már VALAHOVÁ, mindig azt válaszoltam, hogy hát mi már most is vagyunk VALAHOL. 😀 Aztán ha beköltözöl a kertes házba, akkor néha elfelejtődik, hogy van kerted és van teraszod és van kényelmes nyugányad…, és eljön a pillanat, hogy úgy érzed, tényleg menni kéne VALAHOVÁ. Tegnap röhögőgörcsöt kaptam, mert egymás után fotózzák az emberek a Gellért-hegyi virágzó mandulafát, aminek keretében szépen látszik a Duna és a Szabadság-híd… és már jött is a gondolat, hogy huhuuuu, de jó lenne kicsit felmenni oda és akkor én is látnám ezt élőben. És mégis, mi a francnak? Annyi mandulafát látok itt a környéken, amennyit akarok, ugyan nincs mögöttük a Szabadság-híd, de helyette vannak szép dombok meg lassan kizöldülő erdősávok a háttérben. De más dolgok is vannak, amiket meglátok, és azonnal menni akarok, aztán rájövök, hogy nemár, ilyen sziklaképződmény, ilyen pincesor, ilyen tópart itt is van a környéken, akkor minek autózzak annyit?
Valami olyasmin gondolkozom, hogy ez is milyen érdekes defektünk lett a sok-sok éves internethasználat után, hogy mindenhová szeretnénk eljutni, amit bárki fényképen megmutat. Pedig néha tényleg nincs semmi értelme, mert a hely, amit lefotóztak, alapjában véve semmi extra, csak szép, mint ahogy minden szép ezen a világon, többek között a közvetlen környezetünk is. Konkrétan a kertünkben még egy-két nap és kinyílik a barackfa pont az ablakom előtt. Miért mennék én a Gellért-hegyre virágzó fát látni? 😀 Persze imádok csavarogni és ez nem is fog változni, de kicsit vissza kell csendesedni, és amikor itthon vagyok, nem feltétlen terveket szőni, csak nézni, ahogy a nap átsüt a fenyőfa tűlevelei között, fénylő pókhálót lóbál a szél ott fent a terasz deszkáinak szélén, és madarak ugrándoznak a bokrokon ágról ágra. Ez még akár giccses is lehetne, de a legszebb dolgok mindig giccsesek. Gondoljunk csak a naplementére. 😀
Vegyes képek a környékről az elmúlt évekből.
Az álmodó naplója 