Rejtekben

Van egy titkos vágyam. No nem… nem olyan. 😀 Szeretnék egyszer a velencei karneválon tetőtől talpig beöltözni, úgy, hogy tényleg ne ismerjen fel senki, így vonulnék le és fel egész nap az utcán és a tereken, fotóztatnám magam mindenkivel, aki csak szeretné. Civil életemben lámpalázas vagyok a nyilvános megmozdulásoktól, egyáltalán nem vagyok fotogén, úgyhogy rühellem, ha fényképeznek, pláne ha videóznak, van rajtam egy adagnyi súlyfelesleg, képtelen vagyok pózolni, rendelésre vigyorogni… szóval tök alkalmatlan vagyok az ilyesmire. Viszont ahogy nézegetem ezeket a mindent fedő öltözeteket és maszkokat, szinte érzem, milyen szabadságot adhatnak egy embernek. Nem baj, ha nem szép, ha ragyás a bőre, ha kopaszodik…, illetve nem baj, ha jelleménél fogva nem szereti magát mutogatni. A ruhában bárki lehet, végül is az is mindegy, hogy férfi vagy nő. Az ember nyugodan kipróbálhatja a különböző beállásokat, amiket civilben sosem, nyugodtan viselkedhet kihívóan, szexisen, titokzatosan, viccesen… bárhogy, ahogy hétköznapi emberként sosem. Ráadásul még a nyelvet sem kell hozzá tudni, mert a velencei mascherák direkt úgy vannak kitalálva, hogy a szájnak nincs rés, a város fénykorában a titokzatos alakok még a hangjukkal sem árulhatták el magukat. Egyedül a szem az, ami “dolgozik”: feketével körbefestve mindenkinek a tekintete titokzatossá és ragyogóvá válik. Én ezt IMÁDNÁM!!! Átlényegülni, átváltozni, a szabályoktól, elvárásoktól szabadnak lenni a ruha és a maszk börtönében… Ez a karnevál. ❤