Oké, lehet, hogy sokat beszélek itt a közösségi oldalról, de most nem kezdem el bizonygatni, hogy nem ott élem a zéletem. 😀 Pedig nem ott. Dehát van egy csomó tematikus oldalam, asztali gépnél a chat-et is a fb-on keresztül használom, szeretem az olaszországos témákat, a kutyás videókat és még sok más dolgot. 😀 Meg egyébként is, most ki előtt mosakszom, nem kell megmagyaráznom semmit. 😀
Lényeg az, hogy van egy oldalam, “Budapest titkai” a címe, amit egy időben nagy lendülettel vezettem, dehát képtelen vagyok már egy s*el ennyi lovat megülni, ezért az utóbbi években a fővárosra kevesebb idő jutott. Legalábbis úgy, ahogy én szeretem csinálni: saját fotókkal, kikotorászva innen-onnan az érdekességeket – egy-az egyben megosztani más oldalakról mások által megírt cikkeket nem az én műfajom. Pedig az emberek egy része erre is bukik, de ennyire már nem qrvulok el. Szóval ma ránéztem az oldalra, ahová szeptember 30-án írtam utoljára, és előtte is csak ritkásan, és 1350 követője van. Hétszázvalahányra emlékszem. 😀 De honnan lett ennyi ember??? Mikor új tartalom szinte semmi? Mire jönnek??? Már megint a barátnőmet bombázom messengeren a hülye kérdéseimmel, de annyira szeretném megérteni már egyszer, hogy a fenébe működik ez az egész? Mert amikor szívemcsücske egy oldal, próbálom tolni megosztásokkal, itt jelen vagyok, vele, ott kommentelek az identitással… és alig jön néhány követés. Ha meg otthagyom, nem is foglalkozok vele, akkor csőstül. Eszemmegáll. 😀
A lányom új telójával csináltam egy pár ilyen szelfit…, sírtunk a röhögéstől. 😀 Mindenesetre aki ezt fejlesztette, arra is gondolhatott volna, hogy az öregasszonyoknak nyakuk is van, azt is rendbe kellene szedni…. 😀 😀
Az álmodó naplója 