A nagy szemfényveszt-ő

Ki nem állhatom Müller Pétert. Néha felbukkan egy-egy idézet tőle, amit magamévá tudok tenni, legtöbbször csak úgy, a szövegkörnyezet nélkül, de ennyiben ki is merült a “kapcsolatunk”. Próbáltam elolvasni egy-két könyvét (tavaly adtam el őket), de minden esetben az volt az érzésem úgy a kötet felénél, hogy “a császár meztelen!”, hogy olyan közhelyeket puffogtat, amik már a magazinok aktuális rovatában is olvashatóak voltak Mancika tollából, aki bevállalta, hogy két kávéfőzés között válaszol a szerkesztőségbe érkező segélykérő levelekre. Vannak az életnek alapvető törvényei, dolgai, viselkedési normái, amikre úgy harminc éves korodra ráébredsz. Nem azért, mert annyira kurva okos vagy, hanem mert már annyiszor vágott pofán egy-egy adott szituáció, hogy sokadszorra talán felnyílik a szemed, és nem fogsz végre elébe menni a pofonnak. Aki pedig nem képes tanulni a hibáiból, az amúgy sem olvas MP-t. Ezek a “mielőtt seggre esnél, ülj le!” tanácsok azok, amiktől kiver a víz.

A mai gyöngyszem:

“Amikor az alkalmazkodás már a lelkedbe, az életedbe kerül, amikor már a bőrödre megy, és nem lehetsz az, aki vagy, nem szabad folytatni tovább. Akármilyen ára van.” (Anyám titkos könyve)

Valóban, az életben az a legfontosabb, hogy az lehessek, aki vagyok. A világon nincs is más fontosabb ennél! Sem a gyerekek, akik esetleg megkötnek egy adott szituációban, egy házasságban, egy kapcsolatban, egy élethelyzetben…, sem az idős szülők, akikről gondoskodni kell, és ezért nem szárnyallhatsz át az életen, mint a szabad madár…, sem a vállalkozásod, a munkahelyed, a hülye főnököd, amik viszont mind a megélhetésed biztosítják, és ha felelősséggel tartozol másokért, akkor nem teheted meg, hogy magad mögött hagysz mindent, és elköltözöl egy erdei faházikóba regényt írni arról, milyen is a madárcsicsergős szabadság.

Mit jelent az, hogy “akármilyen ára van”? Normális ember az, aki ilyet leír? El tudtam volna válni húsz évvel ezelőtt, ha kiteszem a gyerekeimet annak, hogy anyu és apu a bíróságon pereskedik, hogy hova kerüljetek…, és majd két év múlva talán el is dőlt volna, mikorra már komplett idegroncsot csináltunk belőlük. Le tudnék költözni Sukoróra egy parasztházba, ha nem venném figyelembe az anyámékat, akik még bevásárolni sem tudnak elmenni, mert a közelben nincs bolt, autót meg már nem vezetnek. El tudnék menni talán fél évre Olaszországba, ha itthagynám őket ellátatlanul, a kutyámat magányosan, a házamat takarítatlan. Nem tudom, MP-nek milyen élete volt – ha mindig ki tudott lépni a mérgező, megterhelő, az ember agyát néha sejtenként pusztító szituációkból, akkor ő nagyon szerencsés. De olyan nincs, hogy bármilyen árat megfizetsz a saját szabadságodért. Vagy ha igen, akkor tükröt ne vegyél a következő otthonodba, mert nem fogsz tudni belenézni. Én azt vallom, ha nincs más lehetőség, meg kell tanulni a sz*ból is várat építeni, és akkor bármit dobott a gép, még akár boldog is lehetsz. “Akármilyen árat” nem adnék meg a saját lelki békémért.

Ráadásul Müller rászabadította a világra az “oravecz coelho”-kat, akik rájöttek, hogy ezt a frankót ők is meg tudják mondani, meg is tudják fizetni, hogy valaki kiadja az írásaikat, ezért évek óta tele vannak a könyvesboltok szeméttel. 😦 Persze ahogy képeket keresek az interneten, látom Müller Pétert, mint elismert írót, irodalmi szalonok vendégét, befutott lélekbúvárt, ezért akár azt is gondolhatnám, hogy megint én megyek szembe a forgalommal. De nem gondolom ezt…, mint ahogy azt sem gondolom magamról, hogy egy megkeseredett öreglány vagyok, akinek savanyú a szőlő, mert az élete nem úgy sikerült, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Viszont pont mert így alakult, biztos lehetek benne, hogy MP banális tanácsai a legtöbb esetben nem alkalmazhatóak.