Az influencerek befolyásolnak, példát mutatnak, bizonyos fajta magatartásra késztetnek, mindezt mindig a legújabb divatirányzatnak vagy tömeghóbortnak megfelelően. Az az egy biztos évek óta, hogy legyél sovány, mert a kilógó csontok csak nem akarnak kimenni a divatból. A hajad, a körmöd legyen ilyen vagy olyan, így öltözködj, ilyen legyen a lakásod, ezt egyél, azt igyál. Az influencer blogger megmutatja mindezt az oldalán, a fészbúk profilján, az instáján, a twitterén, és nagy valószínűséggel még a tűzfalra is kiírná otthon a nyóckerben, ha nem lenne tériszonyos. Valójában az is influencer tevékenység, amit az utazással kapcsolatban csinálnak a sztár-utazók. Ha te elutaztál Jesolóba, ő biztos meg sem állt Dominikáig. Ha te felmentél egy hegyre kényelmes sétával, ő felmászott egy kétszer akkora meredek sziklára, mindenféle biztosítás nélkül, a saját körmével és fogával kapaszkodva fel. Ha te ülsz a tengerparton és ezt különleges élménynek tartod, ő biztos éppen búvárkodik és egy ördögrájával néz farkasszemet (vagy rájaszemet?). Ha elsétálsz kényelmesen a kis hátizsákoddal a szomszéd faluig, ő biztos megjárja a Caminot (oda és vissza, egy lábon ugrálva, közben skót népdalokat énekelve). Mindig. Mindenre. Rá. Kell. Tenni. Egy. Lapáttal. Ebből pedig az lesz, hogy ha nem vigyáz az ember, az elégedetlenség és a telhetetlenség úgy elkezd nőni benne, mint élesztő a langyos tejben. Nem akarjuk, de mivel nem járunk bekötött szemmel és füllel, eljutnak hozzánk az információk, gonosz gyökereket eresztve az elménkben: nézzedmá’ ezek meg milyen szép helyen voltak, milyen klassz parasztházat vettek, és egyébként is, ketten együtt nincsenek százhúsz kiló, ráadásul úgy sütik esténként a fullextrás konyhájukban a bélszínt mediumra, mintha legalábbis gordonremzi nevelte volna fel őket, én meg megint kentem egy vajas kenyeret párizsival, baszki, ez de ciki.
És ha már van influencer, van ám antiinfluencer is! Aki egyébként ugyanolyan influencer, csak annyi a különbség, hogy ő pont az ellenkezőjére próbál befolyásolni, mint amire a rendes influencer. Ha nem világos, mindjárt az lesz. Az antiinfluencer (ezt a szót tuti nem vagyok hajlandó még egyszer leírni), megmutatja, milyen csíkos a hasa két gyerek után, piros lábasból tunkolja a pörköltszaftot, azt sugallja, nem baj, ha a mérleg “game over”-t mutat, amikor ráállsz, lényeg az, hogy szeress és szeressenek: a családod, a barátaid, azért, mert önmagad vagy, és nem is próbálsz másvalakinek látszani, vigyorogsz akkor is, ha csámpás a jobb felső metszőfogad. Az antiizé annyira jól tolja a dumát, hogy a végén már úgy érzed, gyorsan fel kell szedned tíz kilót, meg kell tanulnod paprikáskrumplit főzni álá nagyi, és gyorsan össze kell dobnod valami papírgirlandot a karácsonyfára a reklámújság csíkjaiból, nehogy kiderüljön, hogy már elköltöttél egy valag pénzt a legmenőbb lakberendezési üzletben fáradtrózsaszín karácsonyfadíszekre és a hozzá illő szalvétagyűrűkre.
Hogy mi a poén? Egyrészt az, hogy már megint befolyásolva vagy. Másrészt, hogy egy idő után az antiinfluencer (ctrl+v 😀 ) olyan népszerűvé válik, hogy a blogján többet keres a reklámokkal mint a kutyaközönséges influencer. Tehát ők, az anti is, meg a nem-anti is gyakorlatilag abból élnek, hogy te és én elégedetlenek vagyunk magunkkal, a gyerekünkkel, a lakásunkkal, mindig valami mást akarunk, ezért összeolvasunk (és elhiszünk) mindent, amit mások mutatnak a saját életükről. Ők meg jót röhögnek a markukba és a mi bizonytalanságunkon összevakart lovettából jól elutaznak majd az akármilyen szigetekre, ahol egy bazi nagy koktél mellett együtt fognak röhögni rajtunk, akik itthon próbáljuk követni a kirakat életüket. Meg is érdemeljük, ha nem tudunk úgy önmagunk lenni, hogy ne az önjelölt (és legtöbbször mindenben képzetlen) okostojások mondják meg nekünk, hogyan is kell azt csinálni.
Az álmodó naplója 