Erről ennyit :-/

Volt egy foglalásom Velencében október 31-től három éjszakára – az előbb lemondtam. A nagyobbik baj az, hogy van hozzá egy kifizetett repülőjegyem is, úgyhogy buktam tizenötezret. Igazából nagyon hideg lett. Az elmúlt években olyan szép őszök voltak, szinte észre sem vettük, hogy vége a nyárnak, mert még szeptemberben is annyira jó idő volt, októberben itt…

Velencei tűzokádó sárkány, no.1.

Az egyik híres magyar író, aki kb. havonta ír egy könyvet az égvilágon minden témában IS, az idén kiadott egyet “Velence titkai” címmel, állítólag mert annyira szereti azt a várost, és mert annyit járt a sikátorai között. Először meg akartam venni, de amikor végre sikerült megtalálnom a tartalomjegyzékét, akkor úgy döntöttem, mégsem, mert nekem már…

Nyuszi a cilinderből

Tudom, rosszul látom a dolgokat, és nem kéne úgy érezzem magam, mint a címben szereplő bűvészkellék, csak azért, mert egy régi barátom, aki két éve kb. azt sem tudta, hogy a világon vagyok , el akar velem tölteni pár órát majd Velencében (ha kijutunk október végén). Azt írja: biztos te is elfoglalt voltál. Nem, én…

Mission impossible

Jutka barátnőm olyan cuki…. összeszedett mindent, amit az elmúlt húsz évben Velencével kapcsolatban csináltam (könyvek, kavicsfestés, akvarell, Tiffany-lámpa, keresztszemes hímzés…), és feltette a Titokzatos Velence csoportba. Rövid idő alatt óriási érdeklődés mutatkozott: 18-an lájkolták is az ötezerből. Ellenben negyven perce feltett valaki egy kommersz fotót (Rialto, gondola, sirály), amit ennyi idő alatt is már 62-en…

Sognare

A közelben volt egy művészeti iskola. Reggel és délután jöttek a gyerekek…, már nem is gyerekek, hanem divatosan lezserül öltözött kamaszok, cigivel a kezükben, egymásba karolva, nagy rajzmappáikat a hónuk alá szorítva. Hangjukat, nevetésüket felkapta a szél, szétszórta a víz felett és a közeli callék házfalai között. Különlegesek, egyediek voltak, paradox módon mégis egyformák. Kivéve…

Egy újabb könyv Velencéről, avagy: intellektuális szenvedezés

Igen, jó a kérdés: ki vagyok én, hogy kritizálok? Nos… én vagyok Az Olvasó…, aki elment, megvette, hazavitte. Egyébként nem vagyok senki. Harmincöt éve járom Itáliát, Velencébe egy-két kivétellel minden évben eljutottam hosszabb-rövidebb időre. Írtam három könyvet, ezekből egyet Velencéről, ami nyilván nyomába sem léphet a „magas irodalomnak” – én a mindenkori utazót szólítom meg,…

Partenza

Velence sziréneinek éneke a lelkedig hatol. Hiába vagy távol, érzed a bőrödön a tenger felől fújó szél simogatását, a város különleges illatait, füledben zsong a trattoriák ajtaján kiáramló zene, hallod a velencei dialektusban folyó, lendületes beszédet, és hallod a templomok csendjét is. Árnyak mozdulnak egy langyos estén a kivilágított ablakok mögött, cipők surrannak a töredezett…

Csendes estén

Évszázados meséket suttognak a házfalak. Eltűnt léptek neszezése hallatszik a lépcsők felől, elnyűtt bőrcipők talpa surran, elegáns sarkak kopognak fensőbbségesen. A lámpák sárga ernyőt eresztenek az ajtók fölé, tükörképük belecsorog a lagúna éjszakai feketéjébe, néha rezzennek egyet, ahogy egy távolban lassan elúszó hajó hullámainak szinte láthatatlan érintése eléri őket. A gondolákat és a hajókat féltőn…

Ágnesnek

Láttam tavaly Murano üvegfújó műhelyében egy megdermedt üvegszálat. Nagyon vékony volt, és nyilvánvalóan nagyon törékeny. A selejtek közé volt kidobva egy vödörbe, úgy képzelem, egy fúvóka végéről lendítették a még élő anyagot az edény felé, az aranyszínű üveg már a mozdulatban megdermedt, aztán egy apró koccantás után levált az eszköz végéről és úgy maradt, elvékonyodó…

Újra együtt

Szeretettel fogadott megint. Naptól álmos szemeit félig lehunyta, ráncos szemhéja mögött itt-ott megcsillant sötétkék írisze, ahogy a szemembe nézett. Szemöldökét kérdőn felvonta, csodálkozva, hogy megint itt lát. Nem volt ideje kiöltözni, szakadozott, viseltes ruháját hordta most is, amely alól sok helyen kilátszott öregedő, foltos bőre. Együtt öregszünk… ahogy az én kézfejemen is szaporodnak az apró,…

Születésnapra – magamnak

Az utcai lámpa hirtelen felvilágló éles fényétől  pár pillanatra elvesztettem a látásomat. A hosszú sötétség után beletelt néhány másodpercbe, amíg hunyorogva körül tudtam nézni, és felismertem hol vagyok: a sötét égbolt előtt megláttam a Frari vörös téglás, robosztusan magasodó épületét, a kecses fehér díszítéseket, a kandeláberek sárga fényében a teret, arrébb a kis üzleteket…  éjszaka volt, zárva…

Fuori dal tempo

Látom a lelkeket a Szent Márk téren. Milliónyi áttetsző alak, akik a történelem hosszú órái alatt megfordultak itt, átsétáltak, átsiettek a téren, leskelődtek az árkádok homályában, bujkáltak a ködfoszlányoktól takart ívek sötétjében. Sietős léptű, csipkés legyezők mögé bújt álarcos hölgyek égő tekintettel, ruhájuk sáros szegélye söpri a szürke köveket, szándékuk, céljuk ismeretlen. Pestisdoktor hosszú csőrű maszkban,…

L’ho fatto a mano

Újabb színes szálakat szőttem Velence szövetébe, még érzem a kezemen az anyagok változékony érintését: a selyem üvegszerű síkosságát, a gyapjú melegségét, a kenderspárga durva és öntörvényű merevségét, a pamut lágyságát. Gazdag vagyok anyagokban és színekben, ellepnek a textúrák, a szivárványt pedig súlyosan cipeltem hazáig a vállamon – soha rosszabb terhet. Mindent beleteszek az anyagba, amit…

A Mágus

A Varázslat az alkonnyal együtt kúszott be a városba: megkerülte a Piazzetta mellett álló gondolákat, hintázott egy kicsit a kandeláberek vékony karjain, aztán átvágott a téren, kergetőzött egy kicsit az esti széllel az árkádok oszlopai között, alig várva, hogy végre eljusson a sikátorok szűk útvesztőibe. Fondorlatokon, furfangos tetteken gondolkozott, miközben mint olvadt sötétség töltötte be…

Egy fényképről

Itt vagyok Velencében. Csodálatos a város, bár még nem sokat láttam belőle. Meglehetősen álmos vagyok, az éjszakát a pályaudvaron töltöttem, keresnem kell valami szállást, de kétlem, hogy a pénztárcám elbírná az itteni árakat. Talán kimegyek a félszigetre. Biztos csodálkozol, hogy nem e-mailt írok, de jól meg akarom fontolni a szavakat, kézzel írva, javítási lehetőség nélkül…